B. Király Györgyi megválaszolatlanul hagyott levele Kerényi Györgynek

 

 

Kerényi György

Adófőszerkesztő

 

 

 

Tisztelt Adófőszerkesztő Úr!

 

 

 

Február 27-i ötperces megbeszélésünk méltatlan nemcsak hozzád, hozzám, de a 82 esztendős Magyar Rádió szellemiségéhez is. Hogy miért?
 

21 esztendeje dolgozom – hol vezető beosztásban, hol műsorkészítőként – egy olyan munkahelyen, ami sokunk számára sokkal több, mint munka: szerelem, szenvedély, egyszerűbben fogalmazva hivatás.

 

Egykori elnök-aspiránsként és a magyar rádiózást ma is  oktató kommunikátorként természetesen nekem is van elképzelésem arról, hogyan lehet hallgathatóbb, a fiatalabb korosztályt is megszólító, pergőbb, dinamikusabb, ugyanakkor a közszolgálati értékeket megőrző rádiót csinálni. És arról is, hogy ezt a munkát nem lehet és nem is szabad a hallgatói igények előzetes felmérése nélkül megkezdeni. Ha nem tettétek meg, és e nélkül  nyúltok bele a hazai egyetlen,  több, mint 8 évtizedes hagyományokra épülő, jól-rosszul, de mégiscsak a magyar kultúrát, szellemiséget képviselő  rádió struktúrájába, ráadásul kapkodva, Hübele Balázs  módjára, az komoly szakmai hiba. Mint ahogy azt is annak minősítem, hogy általam ismeretlen okoktól vezérelve nem használtátok  fel az átalakításhoz azt a szürkeállományt, ami az intézmény falai között fellelhető; hogy nem kérdeztétek meg a régi, tapasztalt munkatársakat, akik attól még nem tudnak kevesebbet nálatok, sőt! mert a sors úgy hozta, hogy ti, a kívülről jöttek kerültetek vezetői pozíciókba.

 

A rádiózás – különösen a közszolgálati – szakma, amit hosszú éveken át kell tanulni, méghozzá megfelelő alázattal. Ráadásul teljesen más képességeket követel meg az elektronikus  és megint más képességeket az írott média.

 

Ugye, nem gondolod komolyan, hogy attól, hogy a Krónikákban egykori Magyar Hírlaposok nyávognak – és ettől, bármilyen okos dolgokat is mondanak, hiteltelen a műsor –, hallgatottabb  lesz a Magyar Rádió? Mint ahogy azt sem hiheted,  hogy  ha a tapasztalt, a hallgatók számára megszokott, elfogadott, megkedvelt munkatársakat  és műsorokat  kukába dobjátok, és telepakoljátok a rádiót hozzá nem értő, vagy csak alig értő újakkal,  az pozitív változást hozhat.

        

Néhány szó a saját történetemről. Szerinted a Kossuth Rádió megengedheti magának, hogy semmibe vegye azokat a hallgatókat, akik – a Hangos receptről szólva – 7 esztendeje hűségesen ragaszkodnak a „dobozhoz” meg ahhoz, hogy megkapják azokat az ismereteket, melyeket az egyre ziláltabb magyar egészségügyben szinte már nem is kapnak meg máshonnan?

 

Úgy vélem, egyetlen vacak vidéki rádiócska sem teheti meg, hogy műsorvezetője elköszön azzal, hogy találkozunk a jövő héten, erről és erről a témáról beszélünk majd; aztán ezt a műsort soha többet nem hallják a hallgatók.  360 adás után – de akárcsak ötvenről is lenne szó – morális kötelessége a Magyar Rádiónak gesztust gyakorolni a hallgatók felé, és persze a műsorkészítői felé is.

 

Ugyanakkor méltatlan és amorális  a nagy múltú Magyar Rádióhoz, ahogyan mint egy kidobó legény, öt-öt percet szánsz egy-egy olyan emberre, aki a hallgatók számára a Magyar Rádiót jelenti; hangjával, tudásával, cizellált vagy éppen pimasz  stílusával, egész lényével…

 

Továbbmegyek: 15-20-25 éve az intézményben dolgozó munkatársak – nem holmi percemberkék – megérdemlik, hogy időben, korrekt módon tájékoztassátok őket döntéseitekről; hogy legyen idejük elköszönni a hallgatóktól; kifuttatni az elkészült, eltervezett műsorokat; és végiggondolni, hogy miként viszonyuljanak ajánlataitokhoz. Működhet ott profi döntési mechanizmus – ami elengedhetetlen feltétele a Magyar Rádió vezetésének –,   ahol február 27-én közlik valakivel, hogy március 1-től nincs műsorod?

 

A Hangos receptnél maradva: március végéig –  megszokott rend a négy héttel sugárzás előtti témaleadás – egyeztettem a vendégekkel, klinikaigazgatókkal, államtitkárral, országos tiszti főorvossal.  A közszolgálati rádió presztízse szerinted nem számít?

 

 Egy hónapja még Te kértél arra, hogy barterezzek a Dunával, vagyis a Duna Televízióban ajánljam a Kossuth Rádiót, a saját műsoromban meg a Duna Televízióét. Nem tudom, mi történt egy hónap alatt, azt sem, mi játszódott le a kulisszák mögött, az én szakmai tapasztalatom azonban mit sem változott. Nem ismerjük egymás szakmai múltját, ezért mellékelem a szakmai  önéletrajzomat. Ebből láthatod, hogy 1987 óta foglalkozom egészségüggyel – ekkor jelent meg első egészségügyi  riport-szociográfiai könyvem, amit azóta öt követett. Rovatot vezetek az Orvosi Hetilapban – a szakma legrangosabb lapja –; elnöke vagyok egy klinikai igazgatókból, orvos szakmai társaságok vezetőiből álló országos, közhasznú egyesületnek; engedélyeddel  műsort csinálok a Duna televízióban.

 

Ehhez tehát értek.  A Szülőföldünk szerkesztéséhez, amivel megkínáltál, nem. Nem értek, és nem is foglalkoztam érdemben a határon túli emigrációval. Az egészségügynél maradva, ha egy szülésznek azt mondják, hogy holnaptól dolgozzon szemészként, az maga a katasztrófa, abból csak megvakult páciensek lesznek. Döntésedet ráadásul elfelejtetted megindokolni. Az ugyanis, hogy új tematikát akarsz,  még nem tudod, hogy mit, és azt sem, hogy  kivel, nem elégséges indok ahhoz,  hogy más munkakörbe helyezz.

 

Kérlek döntésed indoklására, továbbá felülvizsgálatára! Nem hiszem, hogy a közszolgálati Magyar Rádiónak nincs szüksége a Hangos receptre – persze megújult formában, amihez mindössze pénz, paripa, fegyver kell, abban pedig ahogy az új munkatársak egyre gyarapodó számát látom, nem szenvedtek hiányt –, és azt sem, hogy   szakmai tapasztalataim alapján  ne lenne helyem a Magyar Rádió egészségügyi műsoraiban.

                                     

 

                                Üdvözlettel:

 

 

                                                                 B. Király Györgyi

                                                                 vezető szerkesztő

 

2007.március 1.

 

Másolatként kapja: Such György, a Magyar Rádió  elnöke

                            Gellért Kis Gábor, a Magyar Rádió Közalapítvány Kuratóriumának elnöke