Társaság a Közszolgálati Rádióért

 

Rendhagyó nekrológ

 

Minden haláleset a szomorúságot, a gyászt hozza elő az emberből.


Bennem most mégis a düh forr!


Iszonyú dühös vagyok, mert ismét elment valaki, akinek nem kellett volna, és mi ismét szegényebbek lettünk egy baráttal, jóllehet gazdagodunk egy legendával.


1975-ben tettem be először a lábamat a (hajdani) Magyar Rádióba, s rövid idő alatt megtanultam néhány dolgot. Ezek között első helyen álltak a következők: Gajdos - Takács, Kiss L. - Borlai, Kosárszky - no, itt (is) változott az évek során a név, de mindig fémjel volt.


Gajdos Feri elment 48 évesen, 1994-ben. Halála előtt pár nappal azt mondta nekem: a fene megette azt az országot, amelyik nem tud gondoskodni a nyugdíjasairól! Aztán nem várta meg, elment.


Kiss Laci agyvérzést kapott.


Kosárszky meg - se szó, se beszéd - váratlanul itt hagyott bennünket.


Miért? Kiért? Kikért?


Generációs probléma?

Nem. Merem állítani, hogy nem.

Laci szerencsés, mert - mint hallom - hál' Istennek jobban van.

Feri és Péter...

Vessetek meg, de talán ők is!

Egyiküknek sem kellett megérni azt, amit nekünk; az életünk totális szétrombolását.

Ezért forr bennem a düh.

Mert kollégák voltak, mert barátok voltak, akiknek életük volt a Rádió - akkor még nem ZRT!

Sőt, élettársak voltak, hiszen több időt töltöttek velünk, mint a családjukkal.

Soha nem nézték az órát, soha nem nézték a fizetési slejfnit, nem azért alkottak. Igen, alkottak, mert ők nem dolgoztak. Kongeniális partnerek voltak, akik minden rezdülésre figyeltek, akik közölték, hogy "egy dolog a barátság, más a munka", és mindíg az utóbbi javára döntöttek. (Ezért lettek barátok.)

Péter nem most halt meg!
Az agónia - jóllehet láthatatlanul - akkor kezdődött, amikor a Rádióé. Mert az ő élete is egy volt a Rádióval. Ne haragudj, Péter, hogy a düh beszél belőlem! Miattad, miattunk, a Rádióért. Mert te egy vagy mindezekkel. Nem idézek emlékezetes perceket közös múltunkból, csupán annyira vagyok képes, hogy jó volt veled - szeretünk.

Így, jelenidőben!

Szigeti István

 


 

A webmester megjegyzése: Próbáltam anyagot - írásokat, képet, hangot - keresni Kosárszky Péterről az interneten. A Google rengeteg találatot adott. Ezek többsége az azóta megszüntetett honlap-oldalakra, a Fülemilére és a Kincsestárra mutatott. Noha Kosárszky Pétert a Magyar Rádió a saját halottjának tekinti, szégyellje magát az az elnökség, amelyik a mi kedves kollégánk emlékét is kitörli a honlapról. Kosárszky Péter temetésén egyetlen igazgató és elnökségi tag sem volt jelen.

 

Társaság a Közszolgálati Rádióért