Társaság a Közszolgálati Rádióért

Tényfeltárás egy valóban közszolgálati Magyar Rádió érdekében

"Mindenki fél, de hogy mennyire gyáva,
azt ki-ki maga dönti el"

(Ismeretlen)

Szavak. Vannak, amelyek között jó élni, mert építeni lehet velük és közben te is épülsz. Volt rá példa: elsődlegesen Hárs István, de még Gombár Csaba "csonkolt" elnöksége alatt ez történt a Magyar Rádióban.  Lehet kritizálni, ami szakmailag nem felelne meg a mai közönségnek, de ez a legostobább kritika lenne, mert csak akkor lehetett volna érvényes, amikor az adott társadalmi, politikai burok (igény) veszi körül. Az a 30 év , amit itt töltöttem így telt el. Arra kell emlékeznem, hogy ebben az időszakban második otthonomként jártam be a Bródy Sándor utcába , a Pollack Mihály térre. A szerkesztőségekbe igyekvő újságírók a Pagodából mentek tovább reggelenként a munkahelyükre, ahogy egyikük fogalmazott: jó hangulatot és szellemi oxigént viszünk magunkkal.

Vannak más szavak. Olyanok, amelyek tudatosan manipulálják környezetüket , vagy "csupán" a hozzánemértésből fakadó embertelen szavak. Ahogy ez ma a Magyar Rádióban történik. Hogy ez gazdasági köntösbe bujtatott politikai taktika, vagy politikába csomagolt  gazdasági, ezt csak találgatni lehet. Tény, hogy elbocsátások vannak, de ezek stílusa, végrehajtása immorális. Több évtizede itt dolgozó emberek nem léphetnek be az intézmény területére. "Most" felvett, átvett emberek fizetése többszöröse annak, mint azoknak a munkájukat nagyszerűen végzőknek, akik  hozzáértéssel tették, teszik azt, amitől az MR a közéletben elismert kulturális, emberi centrum lett. Az elnökhöz nemigen lehet bejutni, viselkedése, mondandója cinikus. Európainak aligha nevezhető. "Mással sem foglalkozhatnék, csak ezzel!", válaszolta valakinek. Erre csak azt lehet mondani: tetszett volna elmenni egy textilgyárba vagy a mezőgazdaságba dolgozni, ahol ez a kényszerű feladat kimaradhatott volna az életéből és a rádiósok életéből. Zilahy Lajos "A fegyverek visszanéznek" című regényében a Szajna partján Balder Henrik milliomos fegyvergyáros, aki szembenézve addigi életével, nézeteivel és Pavnyikov, aki - mondjuk így -  humanista, aki anarchista, beszélgetnek. Pavnyikov így szól: "Kedves barátom, az európai összefogás gondolata világosan nyomon követhető. (...) Annyi világosan megállapítható, hogy a XV. századig egy ember kezébe akarták letenni  a világuralmat. Szent Tamás a pápáéba, Dante a császáréba, Dubois a francia király kezébe. A diktatúrának a gondolata azonban csúfosan megbukott. Az utolsó négyszáz évben a konföderáció gondolata nyomult előtérbe.A diktatúra  gondolata a XV. századdal sírba szállt. Hiába próbálkoznak vele. Kérdésem: rábízhatom-e magam akár csak néhány millió ember sorsát egy olyan élőlényre, akinek a legfontosabb pillanatban bélgörcsei lehetnek?"

Pavnyikov történelmi jóslatai nem váltak be, de ha gondolatait  elhelyezzük a Pollack Mihály téri flaszteren, akkor kérdését mindenkinek végig kell gondolnia,  aki nem önös vagy szervilis igényeit elégíti ki , de egyszer-egyszer a tükörbe akar nézni és szeretné, ha onnan egy emberi arc tekintene vissza.

A kuratóriumnak kontrollálni kellett volna az elnök gazdasági, szakmai, humánpolitikai tevékenységét, s bár köze "úgy tudom" csupán a gazdaságihoz van, ennek ellenére szólnia kellett volna, mert ez három különböző, szétválasztható, de lényegében erősen összefonódó  terület. De úgy tűnik, hogy mindez nem így történt, történik, de valamilyen ostoba kompromisszum talaján. Az "idősebb" kollegák kirúgása az embertelenségen túl, irracionális. A tehetség lenne a döntő. Az elnöknek meg kellene magyaráznia, nemcsak beszélni róla, hogy mi ennek az intézkedésnek a koncepciója. Fiatalítás? Ebben a formában ez is ésszerűtlen. Az őrségváltásnak folyamatnak kellene lennie. Csak groteszk, hogy az azonos korúak közül kit rúgnak ki és ki marad belül? Milyen indokok alapján? Legyen akár a demokrácia netovábbja, de ezt nyilvánosságra kellene hozni. Az is idetartozna, hogy miért csinált az elnök például  a Petőfiből egy olyan adót, amelynek "tartalmát" több tucat kereskedelmi adó sugározza. Attól,mert kijelenti, hogy bármely tartalom (így a könnyűzene) közszolgálati, ez a szakmai és a  külső közvélemény megkérdezése nélkül  nem perdöntő. Ez így nonszensz, ha akarom dilettantizmusba burkolt utánzás.

Ebből következne, hogy aligha elhanyagolhatók a hallgatók. Végzett-e a valaki  reprezentatív közvélemény-kutatást? Ha ez megtörtént volna, akkor el lehetne kezdeni megreformálni egy közszolgálati adót, modern, újszerű tartalommal, ami nem néhány ember ad hoc gondolkodását jellemzi. Engem egy Csúcs László nevű kiváló adószakértő (Dénes Gábornak, az akkori Petőfi adó intendensának szervilis tevékenységétől támogatva) rúgott ki a Rádióból, mert vélt politikai okokból nem akarta leadni a Kabaré rovat szilveszteri műsorát, és tette mindezt az anyag ismerete nélkül. Amikor kérdően néztem, hozzátette, hogy egy hét tagú bizottság fogja mindezt eldönteni. Nyomatékul közölte, hogy egy történész is van köztük Mondtam, hogy egyik diplomám történelemből van, ismerem a tatárjárás, a mohácsi vész, a Don-kanyar, a Holokauszt humoros részeit. Nem zavarta, csupán értetlenül nézett. Meggyőződésem volt, hogy optimális esetben 5:2 arányban fognak leszavazni. Éppen fordítva történt. Másnap reggel hívatott, és azt mondta, hogy  az újságokban olvastam... Én: Te mondtad, hogy a többség dönt.Ő: mert megdumáltad őket.A beszélgetés megszakadt, mert Boross Péter akkori miniszterelnök kérte telefonhoz, és a pletykák szerint az alap és a felépítmény összefüggéseit magyarázta el neki: a rendszerváltást nem befolyásolja, ha egy szilveszteri kabaré elhangzik a Rádióban. Valószínűleg ez a beszélgetés hozta azt, hogy csak egy hét múlva távolított el. Összegezve: a kirúgás rutinjának megszerzéséhez mindez elég volt.

 Továbbá.

ˇ        A Bizottság megalakítása. Mikor, hány taggal, és ehhez milyen jogi feltételek szükségesek. Ez Kisari Éva kompetenciája.

ˇ        Ez nem csupán a Magyar Rádió és egy szakma problémája, de társadalmi, kulturális is, miután itt értékek megteremtéséről, az érvényben lévők megőrzéséről lenne szó.

ˇ        Egy későbbi levélben mindezt jelezni kellene a köztársasági elnöknek, a miniszterelnöknek, a kancellária miniszternek, az oktatási és művelődési miniszternek, az MTI-nek, a MUOSZ-nak, az ORTT-nek, a kuratóriumnak, a belső szakmai közvéleménynek, a fővárosi és vidéki  írott és elektronikus sajtónak stb., még akkor is, ha történtekről már tudnak.

ˇ        Utcai aláírásgyűjtést lehetne kezdeményezni (terek, aluljárók stb.), mert ennek súlya van ,amennyiben elmennek az említett leveleket.

ˇ        Probléma : mit lehet kezdeni az Elnök(ség) megfélemlítő taktikájával, mert a politikailag  amúgy is megosztott Rádió munkatársai skizoid helyzetbe kerültek. Úgy gondolom, hogy itt kompromisszumot kellene keresni a másik oldallal, mert ebben a helyzetben szinte tragikus, hogy amíg szerenád van a Pollack Mihály téren, addig röpgyűlés a Bródy Sándor utcai porta előtt.

ˇ        Meghatározott időre kölcsön kellene kérni a Hócipő egy oldalát, kifejezetten ilyen jellegű információk közlésére.

ˇ        Saját internetes honlap készítése.

ˇ        Egy átalakítás előtt meg kellett volna fogalmazni, szakmailag közérthetően a célokat, mert a közszolgálati normák megállapítása csak így lett volna lehetséges. Mindezt nyilvánosságra kellett volna a döntéshozónak hoznia. Több évtizede a rádióban dolgozó munkatársak egyik napról a másikra nem tehetik be a lábukat az épületbe, vagy csak kísérettel. Ezt egy önmagát demokratának nevező vezető nem engedheti meg magának.

ˇ        Az elbocsátásokat, ha tömegesek is indokolni kellene.

ˇ        Az elbocsátottak listáját személyenkénti indoklással nyilvánossá kell tenni.A jelenlegi elbocsátások óhatatlanul a diszkrimináció irányába mutatnak.

ˇ        A mellékes megmozdulások (szerenád stb.) kellenek, de  ma már másodrendűek, és a "történtekkel" a bírósághoz kell fordulni (kereset beadása). Erről Kisári Éva tudja, amit tudni kell, így ebben szintén meghatározó szerepe van.

ˇ        A bírósági tárgyalás után írni kell egy könyvet.A sajtóban eddig megjelent cikkek interjúk gyűjteménye lehetne, és az új részben megszólalhatnának az írott és elektronikus szakma képviselői is (közönség, levelek).

ˇ        Fontos, hogy ez folyamatos legyen. Tehát az írott és elektronikus sajtóban rendszeresen legyen egy-egy megszólaló, aki az elmúlt évnek és saját kirúgásának történetét elmondja.

ˇ        Mindenki figyelmébe ajánlom ( ha nem olvastátok volna) az Élet és Irodalom július 13-i (Vásárhelyi Mária "Közszolgálati comme il faut"), a 168 óra augusztus 2-i (Mészáros Tamás: "Még szól a rádió", az Élet és Irodalom augusztus 3-i (Báron György: "Végrehajtó") című cikkeit. Értelmük, tisztaságuk imponáló. Köszönet Ördögh Csillának a több héten át folytatott beszélgetésekért.

ˇ        Végül köszönet Cs. Kádár Péternek, akinek éhségsztrájkjával  a tisztánlátás elkezdődhetett.

 

2007. augusztus                                                               László György

Társaság a Közszolgálati Rádióért