Társaság a Közszolgálati Rádióért

 

És hamarosan a sötétség...


Tanulmány a Magyar Rádió új grafikai arculatáról

 

Készítette a Társaság a Közszolgálati Rádióért civil szerveződés

 

Nyilvánosságra hozva: 2007. augusztus 23-án

 

 

2007. augusztus 14-én a Magyar Rádió Márványtermébe Such György elnök meghívta a Magyar Rádió valamennyi dolgozóját, hogy beszámoljon az elnöksége első esztendejéről. A 13 órakor kezdődő rendezvény meghívóit aznap kézbesítették, így nagyon kevesen tudtak tudomást szerezni az eseményről. Mint a helyszínen kiderült, a meghívottak egy részét Mészáros László gazdasági alelnök szóbeli parancsára – indoklás nélkül – nem engedték be ugyan, ám a kampánynyitó jellegű monológ időtartama alatt az új arculattal borították be a Pollack Mihály téri épület földszinti ablakait, ezt követően pedig négy vadonatúj árbocot felállítván a Pollack Mihály téren, fölvonták a Kossuth, a PETŐFI, a Bartók és az mr új zászlóit. Nem tudjuk, mennyibe került és még mennyibe fog kerülni az új arculat, ezért az arculatváltás pénzügyi vonatkozásaival a későbbiekben kívánunk foglalkozni. Nem tudjuk például, hogy volt-e nyilvános pályázat, és azt sem, hogy volt-e hazai arculati szakember abban a testületben, amelyik megrendelte, majd elfogadta az új arculatot. Az mindenesetre meggondolandó, hogy miközben költségvetési megszorításra hivatkozva csoportos létszámleépítésnek álcázott korosztályi diszkriminációt hajt végre a Magyar Rádió vezetősége, miből tellett egy érzékelhetően drága arculatváltásra?

 

Felhívjuk az olvasó figyelmét, hogy - a tanulmány-jellegnek megfelelően - átfogó, tehát terjedelmes anyagot közlünk. 


 

Tartalom

 

 Összefoglaló

 1. Technikatörténet - avagy miért éppen a szivarantenna?

 2. A szivarantenna "átváltozásai" a Magyar Rádió grafikai arculatában

 3. A rádiós grafikai arculattervezés és -kialakítás néhány lehetséges szempontja

 4. A Magyar Rádió legújabb arculatának jellemzői
 





Összefoglaló

 

Egy intézmény életében mindig fontos szerepe van az arculat kialakításának, és ez különösen fontos akkor, amikor az intézménynek versenytársai vannak.

 

Szerintünk a Magyar Rádiónak nincs versenytársa, hiszen hazánkban nincs több közszolgálati rádió.

 

Az arculat kialakításához képest legalább ilyen fontos esemény az arculat megváltoztatása. Bölcs intézmény általában folytonosságra törekedik, s csak akkor szakít teljesen a hagyományaival, ha a politikai, jogi, gazdasági, mentális, stb. környezet olyan módon változik meg, hogy indokolt a múltat végképp eltörölni.

 

Szerintünk nincs ilyen helyzet.

 

A Magyar Rádió és a magyar rádiózás több évtizedes grafikai arculatának meghatározó eleme – a szivarantenna – különlegesen kedvező volt az intézmény hazai és nemzetközi megjelenése szempontjából. Az antennát néhány éve felváltó arculat még megőrzött valamennyit a rádiózásra történő utalásból, s azt vártuk, hogy egy új vezetőség visszaállítja a szivarantenna becsületét. Ennek éppen az ellenkezője történt: az új grafikai arculatról, pontosabban annak nem-szöveg részeiről bármi eszünkbe juthat, ami nem magyar, nem közszolgálati és nem rádió. Az új, síkidomokból álló, és végeredményben fekete arculat nem vállalja a Magyar Rádió eddig 82 évét. Ráadásul az új arculat csak három programra épít, az MR4 (körzeti programok) és az MR5 (parlamenti közvetítés) hiányzik belőle.
 


 

 



1. Technikatörténet – avagy miért éppen a szivarantenna?

 

A két világrendszer ideológiai küzdelmeinek része a „Ki találta föl a rádiót?” című nemes vetélkedés volt. A rendelkezésre álló dokumentumok szerint a rádióadáshoz és rádióvételhez szükséges antennát minden kétséget kizáróan a szentpétervári Orosz Fizikai-Kémiai Társulat ülésén A. Sz. Popov mutatta be, s valószínű, hogy Guglielmo Marconi ellopta a találmányt – majd szabadalmaztatta azt. Az első antennák megjelenésétől azonban még évtizedek teltek el, ameddig nagy vételkörzetet biztosító, jó hatásfokú adóantennákat voltak képesek készíteni.

 

Az 1920-as években az antennákat csak fa vagy acéltornyokra szerelt ernyő, esetleg T – L alakú huzalantennaként tudták elképzelni, a tornyokat tehát elsősorban ezen huzalantennák tartására építették. Az antenna mérete arányos a kisugározandó rádióműsor hullámhosszával; a hullámhossz egyébként a rádióállomás által kisugárzott jel ún. névleges frekvenciájából (másodpercenkénti rezgésszámából) származtatható úgy, hogy a rádióhullámok terjedési sebességét (300 000 km/s) elosztjuk ezzel a frekvenciával. A Magyar Rádió műsorának középhullámú sugárzásához a trianoni békeszerződést követően állapították meg az 540 méteres hullámhosszat. Az antennának tehát kb. ilyen hosszúnak kellett volna lennie. (Még napjainkban is léteznek olyan adóantennák, amelyek két hegycsúcs közé vannak kifeszítve.) Arra azonban már elég korán rájöttek, hogy elegendő, ha az antenna mérete a hullámhossz fele vagy negyede.


A jó hatásfokú, félhullámhosszú, önsugárzó antenna-tornyok elsőnek az Egyesült Államokban (Bostonban és Wynneban) épültek föl, s alkalmazásuknál kiderült, hogy ha mechanikai hosszúságuk kismértékben meghaladja a hullámhossz 0,5-szörösét, (0,5-0,55 között) akkor sugárzásuk főleg vízszintes irányúvá válik és jelentősen megnő a fadingmentesen besugározható terület. A fadingot a Szabad Európa Rádión (is) szocializálódottak jól ismerik: ez az a jelenség, amikor a rádióállomás szép lassan eltűnik, majd visszajön, megint eltűnik, visszajön, s eközben a hang iszonyú torzzá is válik. Angliában a BBC laboratóriuma végezte a kezdeti kísérleteket, az Egyesült Államokban pedig a Blaw-Knox Co. dolgozta ki a rombusz alakú, statikailag kedvező, egyenszilárdságú toronyszerkezetet. Ennek az antennafajtának az európai bevezetése Ausztriában (Bécs-Bisambergnél) történt meg először, és még ugyanabban az évben Magyarországon is ilyet építettek.

 

1933-ban a Posta és a Magyar Rádió és Telefonhírmondó Rt. közös beruházásaként, a Standard Villamossági Rt.-től, egy 120 kW-os, középhullámú, műsorszóró nagyadót rendeltek Lakihegyre. A Lakihegyre tervezett szivar alakú Blaw-Knox antenna építése ugyan többe került, mint versenytársai, ám jelentős teljesítmény megtakarítást eredményezett, illetve az adott teljesítménynél megnövelte a fadingmentesen besugárzott területet. Ennek azért volt különös jelentősége, mert az elcsatolt országrészek rádióműsorral történő ellátása kiemelten fontos politikai cél volt, miközben az adóteljesítményt a békeszerződés (és persze a technika akkori fejlettsége is) korlátozta.


Az antenna építése külön kalandregény volt; például felvonót kellett szerkeszteni a munkások fel és leszállítására, mert jelentős időveszteséggel járt a toronyra felmászás. A középső 14 méter széles részt pedig ki kellett kerülni a felvonó kosarával, ezért a felső részen a toronyból kinyúló darugémet alkalmaztak.


 

A szivarantenna talpszigetelője

Talpszigetelő

A torony anyaga a szigetelők kivételével hazai gyártmány volt, a tervezésben jelentős magyar mérnöki munka valósult meg és a kivitelezés, a MÁVAG építő gárdáját dicsérte. Joggal volt és lehetett is büszke erre a létesítményre a magyar ipar és a magyar mérnöktársadalom.


A torony akkori súlya 230 tonna, a talpszigetelőre nehezedő nyomás 480 tonna volt.

Az elkészült torony gyorsan jelképe lett a magyar rádiózásnak. A Standard rádiógyár (későbbi nevén a BHG), ki is sajátította, olyan emblémát terveztetett, melynek közepét a lakihegyi torony szimbolikus képe foglalta el. Ez még ma is látható a régi Standard készülékek skálái.

Bár a torony elvileg 314 méteres, valójában csupán 284 méter magas és a hangoló toldattal együtt 307 méteres lett. Ezzel a magasságával akkor évekig világrekorder volt az adótornyok között, de mégsem lehetett Európa legmagasabb építménye.  Ugyanis a Kőnigs Wusterhauseni rádióállomáson 1925-ben, „a békeszerződés korlátozása miatt” nem építhettek 280 méter feletti antennatornyokat. Valószínűleg a béketárgyalások francia küldöttsége ragaszkodott ehhez a meglehetősen ostobának tűnő kitételhez, a párizsi 300 méteres Eiffel-torony világelsőségének megtartása miatt.

Romokban a szivarantenna
Romokban a lakihegyi antenna

A lakihegyi torony békésen és eredményesen szolgálta a Magyar Rádiót, egészen 1944 november végéig, amikor a szovjet csapatok elől visszavonuló német hadsereg egyik műszaki alakulata parancsot kapott a lakihegyi rádióállomás felrobbantására.

A torony konstrukcióját olyan körültekintően készítették el, hogy az antenna bármely két feszítő kötelének szakadása esetén még állva marad a szerkezet. A német romboló osztag katonái 1944 november 30-án a nyolc feszítő kötélből hatot robbantottak el, és a torony délnyugati irányban ledőlt. A torony-szerkezet középső, 14 méter széles része két méter mélyen fúródott a talajba, s a zuhanás lendületétől a toronytalp nyolc méterre távolodott el az alaptól. A talpszigetelő eltörött, a vasszerkezet nagy része elgörbült, deformálódott.

A torony újjáépítése csak 1946 januárjában, a lakihegyi kisebb, 150 méteres tornyok újjáépítése után kezdődhetett meg, a földön fekvő roncsok szétszerelésével. A lerombolt torony vasanyagának mintegy negyed része még használhatónak bizonyult. A félig kész tornyon 1946 nyarán tragikus baleset történ: a MÁVAG egyik segédmunkása kb. 150 méter magasságból lezuhant és szörnyethalt.

A torony újjáépítését 1946 december 14-én fejezték be, egy héttel később az antennára kapcsolták az 50 kW-ra bővített régi Telefunken adót. Az új torony súlya kb. 225 tonna lett, a talpra a kötelek feszítőereje következtében mintegy 420 tonnás nyomás nehezedett.
 

Az újjáépült szivar

Az újjáépült szivar

1946-tól 1967-ig a torony változtatás nélkül teljesítette feladatát. 1967-ben a 135 kW-os Standard adó mellé egy új, 2x150 kW-os adót telepítettek, amely párhuzamosan járatva 300 kW-ot adott az antennára. Ekkor oldották meg a torony villámvédelmét is, tehát többé nem volt viharszünet.

A torony 1983-ban ismét veszélybe került: a Solton megépült új, 2 MW-os óriásadó üzembelépése után Lakihegy szerepe egyre kisebb lett, a karbantartások (pl. az újrafestés) jelentős költségei miatt, a Posta Rádió és Televízió Műszaki Igazgatóságot felügyelő minisztérium úgy határozott, hogy mint feleslegeset, a szivarantennát egy ünnepélyes robbantás-sorozattal lebontatja. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy noha akkor még nem volt internet, alig egyetlen nap alatt milyen széleskörű értelmiségi tiltakozás bontakozott ki a szivar védelmében – s nemcsak Magyarországon. (Társaságunk egyik tagja is a tiltakozó mozgalom szervezője volt.) Noha a torony felrobbantására minden fontos közéleti szereplő meghívót kapott, a Magyar Rádió akkori vezetői közölték, hogy nem hajlandók elmenni az „ünnepségre”. Ne feledjük, az elnököt Hárs Istvánnak, a műszaki igazgatót Heckenast Gábornak hívták. A minisztérium és a Posta meghátrált, így a szivarantenna megmaradt, s immár .a világon egyedüli képviselője a Blaw-Knox rendszernek: 1985-ben nyilvánították ipari jellegű műemléknek.

 

 


 



2. A szivarantenna "átváltozásai" a Magyar Rádió grafikai arculatában

 

Nincs információnk arról, hogy egészen pontosan mikor vált nemcsak a honi rádiózás, hanem konkrétan és hivatalosan is a Magyar Rádió legfontosabb jelképévé a szivarantenna. Azt azonban tudjuk, hogy a II. világháború után, 1945-ben már volt olyan céges levélpapír, amin a szivarantenna szerepelt. A hatvanas években a Bródy Sándor utcai bejáratnál álló rendész „bácsik” szürke színű egyenruháján is ott virított a több centi átmérőjű jelvény az antennát körülvevő koncentrikus körökkel. Még azt is szépen beleírták, hogy Magyar Rádió.

 

A szivarantennás körlogo, benne MR felirat

Kör és MR

Ameddig az állami rádió és tévé még egy cég volt, addig Magyar Rádió és Televízió volt a közös intézmény neve, amelyet MRT-nek rövidítettek. 1974-ben, amikor létrejött az Állami Rádió és Televízió Bizottság, és a két szervezet hivatalosan is kettévált, a tévé rövidítése MTV lett, a Magyar Rádiót viszont nem rövidítették. A megmaradt közös intézmények – pl. a szimfonikus zenekar – továbbra is MRT néven szerepeltek. Az MR rövidítés úgy a nyolcvanas évek elején kezdett terjedni (még műsorcím is lett: a „Harsan a kürtszó” utódaként „MR 10-14” címen futott tovább egy gyermekmagazin), s kb. ekkor került a logo közepére is az MR a Magyar rádió helyett. Nem véletlenül volt ettől sokáig idegenkedés: míg az MTV nyilvánvalóan televízióra utal, az MR a kívülállónak semmit nem jelent, a köznyelvbe nem is került bele azóta sem.

 

A szivarantennás logo Szirányi János elnökségének idején változott igazán jelentősen. Ekkor merült föl egyre élesebben az az igény, hogy a Magyar Rádió különböző programjai (Kossuth, Petőfi, Bartók, körzeti adások, külföldre irányuló adások) és szolgáltatásai jól felismerhető arculattal különüljenek el egymástól. Valójában ez az igény már közvetlenül a rendszerváltás után fölmerült, amikor az addig egységes Magyar Rádió több, egymással csak laza kapcsolatban lévő „adófőszerkesztőségre” esett szét. A cél érdekében a logot megerőszakolták: A logo fölé a Magyar Rádió felirat, a jobb oldalon egy színes csíkba pedig a program vagy szolgáltatás neve – sok esetben semmi se – került. Az igen sok pénzért terveztetett, de korrektül elkészített új arculathoz (Pohárnok Mihály alkotása) szép és részletes arculati kézikönyv is készült.

 

Négyzetes általűános Magyar Rádió logo

Négyzetes Kossuth  Rádió logo

Négyzetes Petőfi Rádió logo

Négyzetes Regionális logo

Általános Kossuth Petőfi Bartók Regionális

 

Mivel indokoljuk, hogy az eredeti logot megerőszakolták? Egyrészt azzal, hogy a kör alakú logo jól felismerhető és egységes volt; számos módon és célra föl lehetett használni. A kör előnye, hogy akármekkorára le lehet kicsinyíteni vagy fel lehet nagyítani. Akár 1 cm átmérőjű jelvényt is lehet gyártani belőle, s a kör alakú logo lényegében szöveg nélkül, messziről is tájékoztat arról… hogy miről is? A múlt század nyolcvanas éveiben a Magyar Rádió KISZ-bizottsága készíttetett olyan pólókat, amelyeken a kör alakú logo volt, s a logot a póló elejére, baloldalra helyezték el úgy, hogy a szivarantennát körülölelő koncentrikus körök egy adott testrészre, mint a körök közös középpontjára irányították a figyelmet – különösen lányok esetében. Ezzel csak azt akarjuk mondani, hogy a kör alakú logot akár nagyon komoly és hivatalos, akár játékos módon is lehet használni. Egy csaknem négyzet alakú és szövegeket is tartalmazó logo esetében már nem ennyire univerzális a felhasználási lehetőség. Külön gondot jelent a színek kiválasztása: a mai napig rejtély, miért lett kék az általános szín, zöld a Kossuth, piros a Petőfi, lila a Bartók és sárga a körzeti stúdiók színe. A háttér fehér, átlátszó és fekete egyaránt lehetett.

 

A Magyar Rádió téglalap alakú logoja

A legutóbbi logo

Kondor Katalin elnöklése idején tűnt el az arculatból a szivarantenna, de a színvilág megmaradt, és néhány körív-darabka még emlékeztetett arra, hogy mintha mégis rádióról lenne szó – bár kétségtelen, hogy nagyon nagy akarat kellett ahhoz, hogy valaki erre emlékezzen. A négyzetből lapos téglalap lett; ezzel is tovább szűkítve a használhatóságot.

 

 


 



3. A rádiós grafikai arculattervezés és -kialakítás néhány lehetséges szempontja

 

Az arculatra más tanulmányainkban még vissza fogunk térni; most kifejezetten a grafikai arculatra összpontosítunk. Természetesen a grafikai arculat sem választható el az arculat többi részétől; szerencsés esetben összefüggő dolgokról van szó. Az arculatnak - ugyancsak természetesen - előképe az a mondandó, amelyet egyebek mellett az arculat segítségével is közvetíteni akarunk.

 

Esetünkben leginkább azt kellene közvetíteni a gyanútlan szemlélődővel, hogy rádióról van szó, továbbá azt, hogy milyen rádióról. A grafikai arculat szöveg-elemei pedig a rádió nevét, nemzetiségét, fontosabb műszaki paramétereit, esetleg valamilyen jelmondatát – szlogenjét –tartalmazhatják.

 

A legkézenfekvőbb arculati elemek a rádiózás valamelyik műszaki eszközére – antenna, mikrofon, fejhallgató, vevőkészülék, rádióhullám – épülnek, s ennek az az előnye, hogy a szemlélődő gondolkodás nélkül rádióra asszociál. Ismételten hangsúlyozzuk, hogy a Magyar Rádió az egyik legfontosabb arculati jegyét adja föl a szivarantenna mellőzésével. A műszaki jellegű elemek használata hazánkban sem csupán a Magyar Rádióra korlátozódott: a Sláger Rádió torzított koncentrikus körei vagy a Tilos Rádió fejhallgatója elég ismert példa erre. Az arculati tervezés kiindulhat a rádió nevéből is, hiszen nemcsak nálunk, hanem külföldön is a rádiók jelentős részének neve is van, nem csupán sorszáma. Sőt – ellentétben Such György álláspontjával – a sokcsatornás digitális rádiószervezetek egyre inkább nevet és nem sorszámot adnak az újonnan induló rádióprogramoknak. A következő és még mindig könnyen asszociálható arculati elemtípus a rádió műfajának grafikai megjelenítése. A zenei rádiók esetében például egy gitár vagy egy hangjegy lehet ilyen, ha nincs túl nagy fantáziánk. Már elgondolkodtatóbb, ha az arculat inkább a rádió hangulatára, a hallgatóval való érzelmi kapcsolatára épít. Ebbe a kategóriába tartozik a Danubius Rádió logoja, ami a vidámságra, vagy a FIKSZ Rádió egyik logoja, tátottszájú Ödönke, amely a kisember szókimondására utal.

 

Sláger Rádió

Tilos Rádió

Danubius Rádió

FIKSZ Rádió

Sláger Rádió Tilos Rádió Danubius Rádió FIKSZ Rádió

 

A következő igen fontos kérdés az arculat színvilága. Ebből a szempontból szinte tökéletes választás pl. a Tilos Rádió fekete színe. A Tilos esetében ugyanis a fekete – összhangban a többi arculati jellemzővel (!) – a rádió alternatív jellegére, kalóz múltjára emlékezteti a hallgatót. (Lesz még gondunk a fekete színnel, de ezzel is jelezni akarjuk, nem önmagában a színnel lesz bajunk.) Természetesen nagyon nehéz a helyzet akkor, amikor egy rádiószervezetnek több programja van; kicsit sarkítva azt is mondhatnánk, hogy ilyenkor a kérdés racionálisan megoldhatatlan. Két dologra azonban mindenképpen ügyelni kell: az egyik, hogy az arculat legmeghatározóbb eleme nem lehet a szín, hiszen sokszor fekete-fehérben jelenik meg a grafika. A másik, hogy ha színesben jelenik meg az arculat, akkor hordozótól (plakát, zászló, jelvény, internet, stb.) függetlenül egy-egy színnek mindig ugyanolyannak kell lennie. Túl nehezen kikeverhető színeket emiatt nem érdemes alkalmazni.

 

De hogyan is állítjuk elő a színeket? Ezzel a kérdéssel azért kell foglalkoznunk, mert noha alapfokú ismeretekről van szó, ezen ismeretek hiányában – mint látni fogjuk – nagyon durva hibákat követhetünk el.

 

A színkeverés szabályai röviden a következők:
A keverékszín színezetét az összetevők szabják meg.
Bármely színinger előállítható három szín összegző jellegű keverésével, ezért minden színezet megadásának szükséges és elégséges feltétele három független színezeti jellemző megadása.
A színérzet a világossággal nem változik. Ez tehát azt is jelenti, hogy a színérzetet elvonatkoztatva világosságától új fizikai jellemzőt nyerünk: ez a színezeti jellemző.
A színkeverés törvényei alapján határozható meg a kiegészítő, ún. komplementer szín fogalma. Eszerint két szín komplementer-párt alkot, ha a keverékük ún. abszolút világos színérzékletet hoz létre: összegző színkeverésnél tehát fehéret.
Összegző jellegű színkeverés kétféle színingerrel is végezhető. A keverékszín kétféle lehet, ez a kiegészítő, komplementer színekhez való viszonyuktól függ. Például narancs és kékeszöld keverésének eredménye lehet zöld; narancs és kék pedig adhat bíborpirosat.
A komplementer fogalom három vagy több színre is kiterjeszthető. Vannak olyan színhármasok, amelyek keverése fehéret hoz létre. Ilyen lehet a bíbor, a kék és a sárgászöld.
A fehér szín az összes színt tartalmazza; fehér színből bármilyen szín előállítható.
Az összegző színkeveréssel ellentétes jelenség a kivonó színkeverés. Ez pl. színszűrőkkel hozható létre. Ha egy fehér lámpa elé piros, illetve sárga színszűrőt helyezünk, piros, illetve sárga fényt látunk. Ha mindkét színszűrőt feltesszük, a keverékszín narancs lesz, a fényintenzitás csökken. Komplementer párnak nevezünk két színt akkor, ha kivonó színkeverést alkalmazva feketét (sötétet) kapunk eredményül.
A fekete szín semmilyen színt nem tartalmaz.

 

Összegző színkeverés

Kivonó színkeverés

Összegző színkeverés Kivonó színkeverés

Az összegző színkeverésre példa a színes televízió. Emlékezhetünk, hogy a színes tévé megjelenésekor a tévés közvetítő kocsikon gyakori jelkép volt az összegző színkeverés szimbóluma. A kivonó színkeverésre a festészet és a nyomdatechnika a legismertebb példa.

Megjegyezzük, hogy sem ideális fehér, sem ideális fekete színt nem tudunk előállítani. Különösen a fekete előállítása nehéz, ezért a nyomdatechnikában – és egyre inkább az otthoni fotónyomtatókban is – a színkivonás megerősítéseként külön feketét is alkalmaznak.

A grafikai arculatnak – mint említettük – lehetnek szöveges elemei is. A szöveges elemek és különösen a szlogenek tekintetében nem vagyunk túlzottan elkényeztetve. „Az Ön rádiója”, „Az emberi hang”, az „Ahol csak mai sláger megy” és más jópofizások után még a Radiocafe „Van barátod”-ja is üdítően hat. Sőt, többünknek tulajdonképpen tetszik is.

 

Nagyon kényes szempont végül az, hogy az arculatváltásnak mikor kell bekövetkeznie, és a váltásnak mennyit kell megőriznie az előző arculatokból? Az információrobbanás előtt viszonylag ritkán módosult az arculat, az internet elterjedésével viszont egyre gyakoribbá vált. Ha az igazán jelentős, nagy történelmi múltra visszatekintő intézmények arculatát idézzük föl, akkor általában elmondható, hogy egy-egy arculatváltás ugyan többnyire jót tesz a cégnek, de szinte mindig megőrződik valami régiből. Gondoljunk a Coca-Cola betűire és háromdecis üvegére, a Walt Disneyre vagy a BBC-re. Vagy figyeljük meg, hogy a Microsoft – pedig igazán fiatal cégről van szó – milyen ügyesen változtatgatja az arculatát a Windows operációs rendszer újabb és újabb változatainak megjelentetésekor, miközben azonnal felismerhető a hagyományokhoz való ragaszkodás. Ugyanakkor a totális változtatás sikerére jó példa a T-csoport, amely a világon mindenütt ugyanazzal a betűtípussal és „pink” színnel jelenik meg. Valószínű viszont, hogy ezt az arculatot még sokáig nem fogja módosítani a T-csoport tulajdonosa, a Deutsche Telekom.

 

BBC 1962

BBC 1964

BBC 1967

BBC 1988

BBC 1997

BBC 1962 BBC 1964 BBC 1967 BBC 1988 BBC 1997
 

BBC 2007

BBC 2007

 

BBC rádió 2007. augusztusától

 

 

Közvetlenül e tanulmány nyilvánosságra hozatala előtt, augusztus 20-án kaptuk a hírt, hogy a BBC rádióprogramjai is arculatot váltottak néhány héttel ezelőtt. De még ezek az új logok is egységesek, és a BBC felirat ugyanolyan betű mindenütt, akár rádióról, akár tévéről van szó.

 

 

 

 

 

 

 

 


 



4. A Magyar Rádió legújabb arculatának jellemzői

 

E sok előzmény után eljutottunk oda, hogy végre tényleg a lényegre térjünk. Józan ésszel abból kellett volna kiindulni, hogy a Magyar Rádiónak mint közszolgálati intézménynek milyen sok funkciója van, tehát hogy nemcsak öt programot készítő műsorszolgáltató, hanem internetes tartalomszolgáltató, nemzeti közgyűjtemény, kulturális szolgáltató (pl. művészeti együttesek), oktatási intézmény – és így tovább. Nem biztos, hogy mindezeknek meg kell jelenniük a grafikai arculatban is, de legalább valamit érzékeltetni kell belőlük, s leginkább azt, hogy fő profilját tekintve nemzeti közszolgálati rádióról van szó.

 

Azt viszont tudjuk, hogy különösebb esztétikumot nem várhatunk az új arculattól, hiszen Such György – sokáig titokban tartott, és teljes egészében még a Magyar Rádió dolgozói számára sem hozzáférhető – pályázatának szöveges részében semmilyen esztétikai követelmény nem jelenik meg. Emlékeink szerint nincs szó benne az alkotásról, az alkotó emberről, és – külön rákerestünk - a pályázat nem tartalmazza azt a szót, hogy szép. Such György szerint a rádió terméket állít elő, a rádió lényegében csupán tartalomipari vállalkozás… Ha mégis úgy ítélnénk meg, hogy az új arculat tetszetős, akkor lepődjünk meg örömmel: az emberi természeten egy elnöki pályázat vajmi kevéssé tud kifogni.

 

Külön érdekessége az új arculatnak, hogy egy londoni céget, a Navyblue Design Group kreatív ügynökséget bízták meg a tervezésével. Ez a cég ezek szerint biztosan jobban ismeri a Magyar Rádió műsorait, jobban érti a műsorokban elhangzó szövegeket, mint a magyar tervezők összessége. Tudjuk persze, hogy másról van szó. Such György elnöki pályázata tele van angol kifejezésekkel, s egy interjúban is kifejtette, hogy a média nyelve az angol. Ugyancsak a pályázatában ír arról – s ezt Gellért Kis Gábor, a kuratórium elnöke meg is támogatta –, hogy szerinte a magyarok nem képesek a rádiós ismereteket oktatni, ezért az angolszász területről kell tanárokat hívni. Hogy a Such-csapat mi mindent követett el e zseb-rögeszme érdekében, arról majd másutt szólunk, most csupán példaként annyit, hogy kb. félmillió forintot költött egy külföldi tanár vezette olyan négyfős technikai képzésre, amelyet magyar előadókkal 20-30 000 forintból és tolmács nélkül meg lehetett volna oldani.

 

Nézzük hát meg, mit sugall az új arculat, felfedezhető-e egyáltalán bármilyen rendszer benne? A  Navyblue honlapján járva már nagyjából tudjuk, mire számíthatunk: a cég korábbi termékei technokrata, hűvös, a térbeliséget nélkülöző, kétdimenziós stílusban készültek. Az elemzés végső változatának készítése során figyelembe vettük a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága honlapján található észrevételeket is.

 

Honlap helyett

Ez a kép volt a Magyar Rádió honlapja 2007. augusztus 16-tól

 

Az új arculatból 2x4 képződményt volt alkalmunk vizsgálni: 4 tapétát és 4 zászlót. Nem tudtuk vizsgálni az internetes arculatot, mert szakmailag teljesen dilettáns módon, az arculatváltás bejelentését követően, a Magyar Rádió honlapja augusztus 16-tól nem volt hozzáférhető. A dilettantizmust természetesen nem az átállással ténylegesen foglalkozó beosztottakra – a Magyar Rádió Műszaki Igazgatóságának és az MR Online szerkesztőségnek agyonhajszolt munkatársaira – értjük, hanem arra a Magyar Rádióban az elmúlt egy esztendőben általánossá vált gyakorlatra, amelynek lényege, hogy a Rádió vezetőinek belső köre (elnökség, főszerkesztők, igazgatók) hónapokig titokban készülődik, majd az utolsó pillanatban "lenyomja a dolgozók torkán" a döntéseit. Rögtön megjegyezzük azonban, hogy bármit is csinált a honlap arculatával az új társulat, a végeredmény csakis jobb lehet, mint az a teljességgel jellegtelen, általunk is folyamatosan bírált szürkeség, amilyen a Magyar Rádió honlapja volt. A következetes átállás azért is lesz hosszadalmas, mert a régi honlap legértékesebb, több honi és nemzetközi díjat nyert két alrendszere, a Kincsestár és a Fülemile ún. statikus html-ben, illetve flashben készült. Csak reméljük, hogy ezt a két gyöngyszemet – amely tehát nem a szürke arculat része – nem bombázzák szét.

 

Ugyancsak megjegyezzük, hogy a Magyar Rádió kommunikációs irodájától többszöri kérés ellenére sem sikerült megkapnunk a tényleges színkoordinátákat (holott létezik arculati kézikönyv); ezek hiányában nem tudjuk, mely színekre gondoltak az alkotók, s hogy a tapéták vagy a zászlók színhelyesek-e – netán egyik sem. A színkoordináták hiányában csupán körülírni tudjuk, melyik szín mire is emlékeztet.

 

A tapéták a Pollack Mihály téri épület földszinti ablakain

A tapéták a Pollack Mihály téri épület földszinti ablakain

 

A 4 tapéta kétszer ismétlődik, befedvén ezzel a Pollack Mihály téri bejáratot. Az elhelyezkedés nem szimmetrikus: ha szemben állunk az épülettel, akkor az egyik oldalon a Kossuth, a PETŐFI, a Bartók és az mr, a másik oldalon az mr, a Kossuth, a PETŐFI és a Bartók tapétát láthatjuk. A zászlók közül az mr a baloldalon van, a többi a jobboldalon. Nagyon szembetűnő, hogy a zászlók nem kifelé, a tér irányába mutatnak, hanem befelé, mintha a zászlók az épületben tartózkodók kedvéért lennének kitéve. Zászlók egyébként korábban is voltak, de valami oknál fogva a régi árbocok nem feleltek meg a modernizálás és pozícionálás szellemének, ezért új árbocokat állítottak föl.

 

Kezdjük az ismerkedést a tapétákkal! A tapéták színvilága összességében nagyon emlékeztet valamire: mintha az UPC használná ezeket a színeket. És ezeket a színeket tartja trendinek a Stabilo írószergyártó is. Az alakzatok szintén ismerősek tűnnek – vagy talán csak a műanyag-érzéstől ódzkodunk? Menjünk hát sorba balról jobbra!

 

Az első tapéta alapszíne kék. Kicsit világosabb vagy inkább telítetlenebb kék ez, mint a korabeli BRG gyártmányú kazettás magnók kékje volt, de sötétebb, mint a szintén legendás Trabant-kék. A kék alapot fehér sáv szakítja meg. Ebben a sávban egy nagy 1-es számot láthatunk, amelynek a színe ugyanaz, mint az alapé. Az 1-es szárában baloldalt egy sötétzöld síkidomban, amelynek formája hasonlatos a GSK logojához, fehér betűkkel olvasható, hogy mr. Így, kicsinyke betűkkel. Érdemes megjegyeznünk ezt a motívumot, mert ez a talán legfontosabb grafikai elem. A fehér mr ugyanis mindenütt visszatér, az mr feliratot tartalmazó, lekerekített háromszöghöz hasonló síkidom (paca) pedig elvezet majd minket a beteljesüléshez. Az 1-est balról és jobbról egyaránt egy-egy halvány sötétzöld színű idézőjel fogja közre – vagy inkább szorítja be. Baloldalon kisebb a jel, jobboldalon hatalmas. Az idézőjelek formájáról héber írás is eszünkbe juthat. Az meg különösen, hogy ezek az idézőjelek nem a magyar szabványnak megfelelően állnak. Az 1-es tetejénél van a Kossuth felirat, fekete betűkkel. A tapéta alján olvashatjuk a fehér betűkkel írt egysoros szlogent: A szavak ereje. Bár szerettünk volna tartózkodni a szlogenek elemzésétől, ez a gondolat oly mellbevágó, hogy azonnal az Illés együttes „Human rights” című lemeze jut eszünkbe: „A szó veszélyes fegyver, s van, aki fegyvertelen”. Igen, ez a szlogen nem a tájékoztatás hitelességéről, tárgyszerűségéről, rádiószerűségéről, humánumáról szól, hanem az erőről. Arról, hogy Such György és csapata erősnek érzi magát, s hogy a Kossuth, új nevén mr1 Kossuth, Kerényi Györggyel az élen, velünk szemben, a hallgatóval szemben, az alattvalóval szemben a szavak erejét vonultatja föl.

 

A második tapéta alapszíne lila. Nem rikító lila ez, inkább az a szomorú lila, amilyennek a lelkünket érezzük egy szakítás után. A fehér sávban ugyanez a lila egy nagy – az alkotók szerint gitárpengetőt stilizáló – lekerekített háromszög síkidomot formáz, a csúcsára állítva. Ebből a síkidomból metszették ki a 2-es számot, a szám tehát fehér. Ha nem lenne más elem a síkidomban, csaknem kicsúszna szánkon, hogy ügyes és vonzó, mint mondjuk a Drogerie Markt logoja. De van a tapétán más is. Mégpedig a síkidom bal széléből alul nyúlik ki egy lila téglalap, benne vastag fehér betűkkel ez: PETŐFI. Így. Csupa naggyal. Lehet, hogy azért, mert a PETŐFI-t azoknak szánják, akik csak korlátozottan tudnak olvasni? Vagy mert Petőfi nagyobb költő volt, mint Kossuth? Nem értjük, elcsúfítja ezt az egészet, durva, agresszív.   Az egységes arculat kedvéért pedig a nagy lila síkidomból baloldalt fent kiáll egy kis fekete síkidom is (akkora, mint az előző tapétában a zöld paca), benne a fehér mr felirattal. Az egysoros szlogent – Nagyon zene – alul olvashatjuk, fehér betűkkel írták, s csak a mondat kezdőbetűje nagy. Az mr2 Petőfi új jelmondatáról annyi mindent mondtak már, hogy fölösleges volna szaporítani a szót.

 

A harmadik tapéta alapszíne okkersárga vagy mustársárga. Olyasmi, mint amilyenre a falusi kockaházakat pingálták kívülről a múlt század ’60-as, ’70-es éveiben. A tapéta fehér sávjában alapszínnel festett, szép, kövér hármast látunk, csíkozással cizellálva. Öt sorból áll a csíkozás, s mint megtudtuk, erről a kottának kell(ene) eszünkbe jutni. Amúgy minden elismerésünk: olyan tökéletes hármas ez, mint amilyen kifogástalan kettest rajzolt a táblára Karinthy Frigyes „A rossz tanuló felel” című írásában a készületlen nebuló. S valóban: e hármason kívül alig produkált mást az arculat tervezője. Illetve vélhetően nem akart, de muszáj volt neki. Minden bizonnyal ezért préselte a 3-as szájába a Bartók szót halovány szürkészölddel, és ennek a színnek jóval sötétebb árnyalatában jelenik meg a kis síkidom a kis fehér mr-rel a hármas baloldali alsó kunkorába ragasztva. A szlogen ezúttal kétsoros (így fért ki): A klasszikus zene rádiója. Voltaképpen örülhetnénk, hogy végre kiderült a lényeg, vagyis hogy ún. rádióval van dolgunk, de itt meg az a gond, hogy a szlogen nem teljesen igaz. Egyrészt, a klasszikus zene – szabatosan értelmezve, és egy közszolgálati rádiótól ennyi elvárható – a zenetörténet egy meghatározott korszakát jelenti, szintén meghatározott stílusjegyekkel. Másrészt a Bartókon - az mr3 Bartókon - nemcsak komolyzene szól, hanem pl. jazz vagy hangjáték is. Ha még jobban elmerülünk a kérdésben, akkor a Bartók-szlogen nem is szlogen, a másik kettő legalább műfajilag nagyjából a helyén van.

 

A negyedik tapéta láttán érthető meg, hogy miért is foglalkoztunk annyit a színelmélet néhány alapproblémájával. A tapéta szélessége kb. kétszerese a többi tapétáénak. Alapszíne fehér, s alul fekete betűkkel írták rá, hogy Magyar Rádió. Úgy gondoljuk, ez aztán már végképp nem szlogen; imhol ismét megtört az egységesség. A főmotívum-síkidom bal oldalán azt látjuk, hogy egy kék síkidom (mellesleg, ez ám nem egészen az a kék szín, mint a Kossuth tapéta alapszíne) és egy okkersárga síkidom metszetéből kialakul a lila síkidom is, a három síkidom eredője pedig egy hatalmas, fekete síkidom, benne a kisbetűs fehér mr. Na nézzük még egyszer, mert valami itt nagyon nem jó! Azt már látjuk, hogy a színek alkotásához a színkivonó eljárást választották. Ha az okkersárgából kivonjuk a kéket, talán valóban kijöhet a lila. És itt vége is a történetnek: mivel a lila már kevert szín, „máma már nem hasad tovább”, hiszen ahhoz újabb színek kivonása kellene. Talán a ma még eltitkolt MR4 és MR5  (bocsánat, mr4 és mr5) színeit kéne kivonni? Ebben a grafikai koncepcióban az újabb síkidomokat nem tudnánk hová elhelyezni úgy, hogy a színkivonásokat lássuk is. (Hogy mennyire nem könnyű csalni, arra jó példa az RTV részletesnek az új arculatot bemutató száma, ahol a fekete alatt látszik a többi szín is... Hű, de égő...) Vagy ne bajlódjunk holmi színelméleti okoskodásokkal? Inkább hallgassunk a szívünkre, és… és igen, mondjuk ki: azt akarják közölni velünk, hogy az átalakítások, reformok, elbocsátások, ingatlan- és egyéb magánbizniszek eredményeként a Magyar Rádió egyetlen színt sem fog tartalmazni, nem fog közölni a hallgatóval semmit, nem lesznek műsorok, s talán adás sem… Mondjuk ki, hogy erőszak ez a fekete, az ellenünk szövetkezett hatalmak gyászhoz vezető feketéje. Mondjuk ki, üvöltsük világgá: ez a  trendi formai játéknak tűnő, minden előzményt megtagadó, kufár-dizájnolás arra készít föl, hogy nemsokára megszűnik a közszolgálati Magyar Rádió

 

A három programzászló Az mr zászló

A három programzászló

Az mr zászló

 

De talán mégsem. Talán „megvédenek” ettől a zászlók. Ezeknek a színe ugyanis egy másik színvilág; nem lehet kétszer ugyanabba a színbe lépni. A Bartók-zászlóé tér el leginkább a tapétáétól: nem okker- vagy mustársárga, hanem narancssárga. Az a fajta narancs, amilyen a százforintos boltban a műanyag fogmosó pohár színe. Az mr-zászló főpacája pedig nem fekete, hanem leginkább egy régóta a szekrényben porosodó, kifakult lódenkabátra emlékeztet. Nem túl nagyok az esélyek, hiszen ez a szín is nagyon sötét.

 

Nagyon sötét.

                       

De ameddig egyáltalán léteznek színek, nem szabad föladni.

 

Társaság a Közszolgálati Rádióért