Társaság a Közszolgálati Rádióért
 

Victor Máté: Mennyire zene?

(Egy volt rádiós muzsikus gondolatai a Magyar Rádió átalakításáról)

 

Nyilvánosságra hozva: 2007. szeptember 28-án

 

 

 

Mint a címből kikövetkeztethető, jelen dolgozatomnak tárgya az átalakulások zenei vonatkozásaira koncentrál. A Rádió egyéb problémáiról csak - ezekkel összefüggésükben - érintőlegesen fogok szólni. Tehát akit a drámai jelenetek, az emberi tragédiák, a fordulatos történetek érdekelnek, az csalódni fog. Igyekszem tárgyszerű maradni, és nem foglalkozni sem a változások levezénylésének módjával, sem a személyeket ért - olykor valóban méltánytalan - sérelmekkel. Csak a zenével.

Nem azért, mert engem személyesen az érdekel közelebbről, hanem mert a rádió zenei életünk legfontosabb intézménye. Egyben a legdemokratikusabb is, amennyiben életkortól, lakóhelytől, anyagi és társadalmi helyzettől függetlenül mindenki számára könnyen elérhető és használható eszköz zenei élmény szerzésére. Hogy ez fontos-e, annak elemzésébe ez alkalommal nem kezdenék bele. Azt evidenciának tartom.

Mindenesetre érdemes volna eljátszani a gondolattal, mi volna, ha egyszer 3 napra - minden szinten - betiltanák a zenét. Ugye pokoli lenne? Frusztrált emberek marnák egymást. Pár perc alatt világossá válna, hogy a zene emberi létünk nélkülözhetetlen része. Lelki-hangulati állapotunk karbantartásának eszköze. Alapszükségletünk (mint a levegő vagy a táplálék). Nincs ember, aki - a magzati állapottól haláláig - ne "élne" nap, mint nap valamilyen zenével.

A Szonda Ipsos 2005. nyarán készített - zenehallgatási szokásainkat vizsgáló - reprezentatív felmérése szerint a hazai felnőtt lakosság nagyobb része, kb. kétharmada csak a hagyományos elektronikus médián keresztül találkozik zenével. A megkérdezettek 88%-a elsősorban a rádiók adásait hallgatva jut zenei élményhez, második helyen a televízió csatornákat 78%-uk említi. (Az internetes zenehallgatás csak kb. 10%-ot érint.) Tehát a zenehallgatás elsősorban a privát szférában (tévé, rádió) történik, míg közösségi tereken, közintézményekben, rendezvényeken évente legalább egyszer csak a válaszadók egyharmada (33%-a) találkozik zenével.

De az évente többször, vagyis legalább kétszer zenei rendezvényt látogatók aránya már csak kb. egynegyed. Sűrűbben, kéthavonta, illetve havonta a megkérdezettek 4-4%-a jut el ilyen eseményre, míg 1-1%-uk még ennél is gyakrabban, havonta többször illetve hetente vesz részt zenei rendezvényeken. Az élő zene élményében tehát a lakosság mintegy 10% részesül csak gyakorinak nevezhetően. Társadalmi helyzetüket tekintve döntő többségben városban élő tanulók, diákok és szellemi foglalkozású fiatalabb felnőttek. Ugyanakkor a teljes felnőtt lakosság több, mint fele (52%) soha nem járt még zenei rendezvényen. További 13% azok aránya, akik ugyan voltak már ilyen programon, de nem mondhatják el magukról, hogy évente legalább egyszer élő zenei rendezvényen vettek részt.

Ezekből az adatokból kiviláglik, hogy a zenei élmény szerzésének eszközei között első helyen áll a rádió. Sokak számára pedig az egyetlen. Erre alapozva állítom, hogy zenekultúránk szempontjából a legfontosabb intézmény. Hihetetlen felelősség tehát, hogy mire használjuk.

 

A világ újrafelosztása

Egy rádió vezetése számára - a műsor kialakításakor - a zene kulcskérdés. Ezt igazán világosan a kereskedelmi rádiózás elterjedése óta látjuk. Ha kellően és időben figyeltünk volna a nálunk előrébb tartó országok közszolgálati rádióira, akkor sikeres példákat is láthattunk volna a versenyhelyzethez igazodó stratégiaváltásra. 12 évvel ezelőtt, még a médiatörvényünk megszületése előtt, Szirányi János elnöksége idején működött az intézményben egy ún. RÁK Bizottság (Rádiós Átalakulást Előkészítő Bizottság), melynek épp az volt a feladata, hogy stratégiát dolgozzon ki a Magyar Rádió számára a kereskedelmi rádiók várható megjelenésének idejére. Sajnos a kötetbe fűzött tanulmányok már nem állnak rendelkezésemre, de határozottan emlékszem a WDR vezető zenei szerkesztőjének egy német szakfolyóiratból kiollózott dolgozatára, melyből kiderült, hogy a nyugat-európai közrádiók a zene arányának emelésével sikeresen vették fel a versenyt újonnan támadt konkurenciáikkal. A dolgozatban hivatkozott felmérésekből az is kiviláglott, hogy a hallgató elsősorban az ott hallható zene milyensége miatt választja az adott rádióállomást.

Ma már szinte közhelyes pr-fogás, hogy egy rádió a zenei kínálatára hivatkozik, mikor népszerűsíteni vagy azonosítani akarja magát. A Magyar Rádió három adója közül is kettő a zenére hivatkozik új szlogenjében (MR2 Petőfi: Nagyon zene, MR3 Bartók: A klasszikus zene rádiója). Tehát a jelenlegi rádióvezetés is tisztában van a zene jelentőségével. Azzal, hogy a célközönséget a zenével lehet megtalálni. Vállaltan - és helyes logika mentén - e szerint is hajtotta végre a Petőfi "újrapozicionálását".

Ugyanakkor Such György - Bevezetéssel és Zárszóval ellátott - 111 pontban megfogalmazott elnöki pályázata nem sokat foglalkozik a zenével. A szó maga összesen háromszor fordul elő benne. (Igaz, a "kultúra" szó általánosságban sokszor, de hát tudjuk, hogy a hallgató szempontjából egész más egy versműsor, egy beszámoló egy kiállítás-megnyitóról, egy beszélgetés a gasztronómiai kultúráról vagy egy zeneszám. Hiába tartozik a kultúrába mind.) Nézzük hát meg azt a három helyet. Véletlenül épp az a három pont, amelyben Such György a három adó jövőbeli arculatát felvázolja. Íme:

38.  A Kossuth adóból egy hír- és beszélgetős ("news/talk") rádiót szándékozom formálni, amely a nemzetközi rádiós piacon széles körben (el)ismert és alkalmazott formátum. Ez az jelenti, hogy programszerűen a Kossuth az eddigieknél ritkábban sugároz majd zenét, (jellemzően inkább csak a műsorokon belül elválasztóként, illetve a műsorok között a pontos kezdés végett). Helyette a reggeli- és esti drive-time-okban félóránként, egyébként pedig óránként lesznek hírek, közte pedig közéleti, tudományos, irodalmi, művészeti, vallási, stb. magazinműsorok.

39.  Terveim szerint a Petőfi az igényes fiatalok rádiója lesz, sporttal, könnyed hangvételű magazinműsorokkal, sok értékes könnyűzenével (kiemelten figyelve magyar szerzőkre és előadókra). Azoknak szól majd, akik szeretik az igényes kortárs könnyűzenét, de akiket irritál és taszít a kereskedelmi rádiók igénytelensége, színvonaltalansága és műveletlensége.

40.  A Bartók marad a par exellence "magaskultúra" adója. Többségében komolyzenével (ezen belül nagyobb nyitottsággal az ismertebb és népszerűbb zenék iránt), illetve kisebb részben komoly könnyűzenével (jazz) és kortárs zenével, valamint irodalmi és művészeti műsorokkal.

Terv szerint tehát a Kossuthon a zene csak időkitöltő "gumi-anyag" szerepet kap. Az időközben megvalósult műsorszerkezetet látva-hallgatva valóban ezt is tapasztaljuk. Pozitív kivétel a napi félórás autentikus népzenei műsor (hajnali ½ 5-kor). A Kossuthtal kapcsolatban tehát főképp a zene hiányáról beszélhetünk. (Bár nem becsülném alá az elválasztó-kitöltő zenék jelentőségét sem. Fontos, hogy azok megválasztása és alkalmazásának módja ugyancsak magas szintű szakmai igényességgel történjék. Zenei kultúránkat az is formálja.)

A három adó közül legkevesebb változást a Bartókon tervezett Such György. Tudomásul vette, hogy - jóllehet a klasszikus zene keveseket érdekel - mivel ez a zenekultúra legértékesebb része, nem lehet kiiktatni egy közszolgálati rádió kínálatából. Ehhez jól illenek a hangjátékok és az irodalmi műsorok. Tehát a Bartók Rádiót lényegesen nem alakította át. Meghagyta a "magas kultúra" adójának. Legfeljebb egy kicsit oldottabb, fiatalosabb hangvételre és takarékosabb működésre ösztökélte. A takarékosság - az új felvételek készítésének visszafogása mellett - néhány valóban rendkívüli tudású és tapasztalatú munkatárs elbocsátását, nyugdíjazását jelentette. Az ő igényességük, és szellemi színvonaluk nagyon fog hiányozni. De a takarékoskodás okozta tartalmi szegényedés nem oly feltűnő, ha az alapfunkció változatlan. A régi hallgatók megmaradtak, a kulturális közfeladat teljesítve. A "komoly könnyűzene", a jazz műfaja is menedéket talált itt. Igaz, a korábbinál jóval szűkebb időkeretben, napi fél órában éjfél előtt. De ez lényegében rendben van. E körül tehát nincs feszültség.

Ám a zenekultúra - szerencsénkre - sokszínű, és vannak bizony olyan területei is, melyek a klasszikus zenéénél jóval nagyobb táborokat érdekelnek. E táborok érdeklődésének kielégítése kire háruljon? Az egy szál Petőfire? A feladat megoldhatatlannak tűnik.

A Petőfi "túlterheltsége" egyébként nem újdonság. Lényegében így volt ez eddig is. Néhány Kossuthon elhangzó zenei műsortól eltekintve - minden műfaj (és minden korosztály) hagyományosan ide zsúfolódott. Ennek a Petőfi nem tudott maradéktalanul megfelelni. Ráadásul épp a fiatalabb generációk érdeklődését nem tudta felkelteni. (Idősebbek azért emlékezhetnek jó és sikeres fiataloknak szóló műsorokra, mint pl. az Ötödik sebesség vagy a Reggeli csúcs. Ezek a műsorok sajnos elfáradtak, elszürkültek. És nem volt tehetség, fantázia és vezetői eltökéltség a megújításukra.) Igaz hát, hogy a Petőfin jelentős reformokra volt szükség, és helyes volt a felismerés, hogy ha nyitni akarnak a fiatalok felé, akkor nekik tetsző zenét kell sugározniuk. De ezzel nem kerültünk közelebb a sokféleség miatt ránk nehezedő, megoldhatatlannak látszó probléma megoldásához. És úgy tűnik, Such György nem is szándékozik közelebb kerülni. Elvágja a gordiuszi csomót. Az ő Petőfije az "igényes fiatalok" rádiója. Csak az övék! Pont!

 

Hát a többiek...?

Akkor hát mit kap zenében az, aki nem komolyzene-rajongó és nem fiatal? Ha üzlet, hát legyen üzlet! Mit kap a pénzéért, aki ugyanúgy fizeti a Magyar Rádió költségeit, de egyetlen taktusnyit sem hall ízlésének megfelelő zenéből - egyik adón sem? Tényként megállapíthatjuk, hogy semmit. És itt nem különleges érdeklődésű, marginális csoportocskákról van szó, hanem milliós táborokról. Azt még el tudom fogadni érvként, hogy a kommersz popzene iránti igény - a kereskedelmi rádióknak hála - maximálisan ki van elégítve. Aki ahhoz ragaszkodik, s azzal meg is elégszik, bőséges kínálatból válogathat. Nem szorul a Magyar Rádióra. (E választás lehetőségével élnek is sokan. Az új vezetés hivatkozik is úton-útfélen rájuk, hogy milyen sokan nem a közszolgálatit hallgatják. És taktikusan egybemossa a két lehetséges magyarázatot, hogy a műsor gyenge minősége miatt mentek-e el, vagy egyszerűen nincs többre igényük, mint információmentes háttér-rádióra.) A minden hullámhosszon ömlő pop-zenei dömpinget kiegyenlítendő, közszolgálati küldetésként, legyenek hát a Petőfin inkább a különlegességek, az alternatívok!

De hova kapcsoljon, aki tudatosan, netán igényesen válogat és - mondjuk - a rock klasszikusait szereti? Hova, aki az operettet, musicalt? Hova a magyar nóta milliós tábora? És aki ifjúkora hagyományos tánczenéjét, aki a tradicionális jazzt (dixieland, ragtime, swing), vagy a blues-zenét kedveli? Hát a világzene iránt érdeklődő? És persze még vannak olyan - nyilván kevesebbeket érdeklő, de értékesnek mondható - műfajok, mint pl. a sanzon, vagy a szimfonikus könnyűzene. Ezek mind részei zenekultúránknak. Ki merné állítani, hogy ezek nem hordoznak értéket? Ha Such György komolyan gondolta, és több interjúban is szó szerint azonos megfogalmazásban kijelentette (ÉS - 2007. május 4., Heti Válasz - 2007. július 5.), hogy a közszolgálati rádió feladata "a nemzeti identitás és kultúra (...) fenntartása és erősítése", akkor ezekről nem feledkezhet meg. De legfőképpen ezek hallgatóiról. Vagy mondja ki nyilvánosan, hogy Dankó Pista, Máté Péter, Szörényi Levente, Kálmán Imre, a Benkó Dixieland Band, vagy esetleg Palya Bea nem része nemzeti kultúránknak! Elég erős az nélkülük és a hozzájuk hasonlók nélkül!

Súlyos döntés volt hát, amikor a Magyar Rádió a Petőfi átalakításával jelentősen leszűkítette zenei kínálatát, tudatosan lemondva jelentős hallgatói rétegekről. Ha számszerűsíteni próbálom, hazánk lakosságának több mint feléről. A kiskorúakról és a 40 felettiekről. (Azt az ellenérvet nem fogadhatjuk el, hogy az idősebbeknek ott a Kossuth, hiszen a "szavak ereje" nem pótolja a zene erejét.)

Érdemes elolvasni Such elnöki pályázatának erre vonatkozó pontjait:

20. A közrádió programját annak a felelősségnek a tudatában kell összeállítani, hogy sajnálatos módon igen jelentős azon hallgatók száma, akik számára a kulturális javakhoz való hozzájutás egyetlen "megfizethető" válfaja a közszolgálati rádió műsora! A közszolgálati témaválasztás ugyanakkor nem lehet indoka, unalmas, érdektelen és szegényes produkciók születésének.

Én ebből a két mondatból - jóhiszeműen, a magam észjárása szerint - azt hámoztam volna ki, hogy azon "sajnálatos módon igen jelentős" számú hallgató számára szórakoztató, érdekes, tartalmas produkciókat kell létrehozni. Legalábbis azon kell igyekezni. Such György inkább azt hámozta ki, hogy le kell mondani arról a sok hallgatóról, mert azok valójában kis csoportok. Túl sokan vannak, és mind mást akar. Íme a pályázat következő pontja, melyben azonnal magyarázatot próbál kreálni, miért is nem vállalja a feladat megoldásának kétségkívül nehezebb, bonyolultabb útját. Nevezetesen, hogy megtalálja a "jelentős számú hallgató" és a "jól-rosszul körülhatárolható rétegek" közötti széles sáv optimális pontját.

21. A közszolgálatiság követelményéből nem következik, hogy minden jól-rosszul körülhatárolható társadalmi csoportnak, rétegnek önálló műsora kell, hogy legyen. Valószínűleg erős nyomás nehezedik ez ügyben a Magyar Rádióra, de meg kell értetni az ebben érdekelt felekkel, hogy a közszolgálatiság elveinek aprópénzre váltása egyrészt az önálló műsorok végeláthatatlan igényét gerjesztheti, másrészt hallgatói fogadtatásában teljességgel kontraproduktív!

Szerinte - a 20. pontban emlegetett "felelősségnek a tudatában", de - kedvezményezetteket kell választani a társadalmi csoportok közül, és a Petőfi esetében ez a 18 - 39 éves korosztály "igényes" rétege lesz. (Vigyázat: ott sem az egész!) Egyéb korosztályok pedig zene nélkül maradnak. E miatti haragjukat ne csak Such Györgyre zúdítsák. A döntés nem csupán az ő felelőssége. Hiszen mindezt már a pályázatában jó előre felvázolta. Azt pedig végül a Közalapítvány Kuratóriuma hagyta jóvá.

A kép finomításához hadd tegyem hozzá, hogy épp a rádiót leginkább igénylő, arra legjobban rászoruló élethelyzetben lévők maradtak hoppon. A korábban már idézett felmérésből ugyanis az is kiderül, hogy a 18-33 éves korosztály 44%-a, a 34-49 évesek 67%-a, az 50-65 évesek 79%-a, a 66 év felettieknek pedig már 90%-a egyáltalán nem jár élő zenei rendezvényre, még zenés vendéglátóhelyre sem.  Lakóhely szerint részletezve pedig a községben lakók 73%-a, a városokban lakók 71%-a, de még a megyeszékhelyeken lakók 64%-a sem jár zenei rendezvényre. Számukra valóban csak a privát szféra, a rádió és a televízió marad. Tehát az életkor előrehaladtával a zenei javakhoz való hozzáférésben egyre fontosabb szerepük van az elektronikus médiumoknak, azon belül is első helyen a rádiónak.

(kitérő:)

Irma Néni

Irma néni egy emelettel lejjebb lakik. Elmúlt 70. Nehezen közlekedik. A lakásból alig mozdul ki, legfeljebb a lépcsőházfordulóban elhelyezett növényeit öntözgetni. Egy ilyen alkalommal majdnem nekifutok. Sietnék, de megállít. "Most hogy van ez? Megszüntették a Petőfi Rádiót?" Zavartan hümmögök, hogy dehogy, ott van az, csak megújították. "Nem találom!" Mondja inkább lemondóan, mint indulatosan. Nem tudom megvigasztalni. Elképzelem, amint reményvesztetten tekergeti készüléke keresőjét. Neki szóló állomást már nem talál.

Magányosan tengeti élete maradékát. Jóformán egyetlen társa volt a Rádió. A politika és a magas szellemi élet nem érdekli. Nem is nagyon érti. Nála a Petőfi szólt nap közben. Nyáron, a nyitott ablaknál, gyakorta én is kénytelen voltam hallgatni. Ezen a nyáron hirtelen csönd lett.

Tegye fel a kezét, akinek a környezetében nincs egy Irma néni!

(visszatérő:)

Kétségtelenül sok munkával (főleg szellemi erőfeszítéssel) járt volna, de megoldásként Suchék elhelyezhettek volna zenei műsorokat a Kossuthon is. Attól még maradhatott volna elég politikai, közéleti, egyházi műsor, lehettek volna óránként hírek. A 24 órába sok minden belefér ám! Legfeljebb kevesebb lett volna az ismétlés és a hangjáték (ami például amúgy is van, és talán jobban meg is leli célközönségét a Bartókon). Persze ehhez el kellene hinni, hogy a hallgató nemcsak a televíziók közt válogat, kapcsolgat, hanem a rádióműsorokról is el tudja dönteni, érdeklik-e. És talán mérlegelni kellett volna, hogy mely rétegek mikor hallgatnak inkább rádiót. Nem egyforma az életvitelünk. Ehhez lehetett volna igazodni, vagy legalábbis törekedni e felé. A jelenlegi vezetés abban a tévedésben él, hogy egy hallgatónál ugyanaz a rádióállomás szól folyamatosan, vagy bekapcsoláskor már eleve arra van állítva (netán odaragasztva). De hiszen ismerték a felméréseket, melyek mutatták, hogy a hallgatók képesek dönteni. Pl. a Jó ebédhez szól a nóta vagy a Kabaré idejére - tudatosan - a Petőfire hangoltak. Aztán sokan elkapcsoltak, mert onnantól az nem, vagy más érdekelte őket. Pont az "igényes fiatalok" ne lennének képesek erre?   


Most mi van?

Fontos kérdés még, hogy milyen is lett a júniusban testet öltött, csak fiataloknak szóló új Petőfi Rádió? Idézzük fel még egyszer, mit tervezett Such György, és fogadott el a Kuratórium.

39.  Terveim szerint a Petőfi az igényes fiatalok rádiója lesz, sporttal, könnyed hangvételű magazinműsorokkal, sok értékes könnyűzenével (kiemelten figyelve magyar szerzőkre és előadókra). Azoknak szól majd, akik szeretik az igényes kortárs könnyűzenét, de akiket irritál és taszít a kereskedelmi rádiók igénytelensége, színvonaltalansága és műveletlensége.

Hát ebből - kis túlzással - mondhatnánk, hogy csak a "fiatalok rádiója" meghatározás bizonyult igaznak. Már az "igényes" jelző használata önkényesnek tűnik. Az, hogy 24 órán keresztül folyamatosan csak pop-zenét sugárzunk, épp azt mutatja, hogy lehetséges hallgatóink igényét meglehetősen korlátozottnak, egyoldalúnak képzeljük. Hogy ne mondjam, primitív véglényeknek tekintjük őket.

Az Index portál Petőfi Rádióról szóló vitafórumából idemásolok egy "illetékes" hozzászólót:

 "...azt ki mondta, h. mi fiatalok (igaz, én már csak pár évig vagyok része a megcélzott rétegnek) csak és kizárólag zenét szeretünk hallgatni? Mi nem akarhatunk beszélgetni? Minket nem érdekelhetnek kül. témák, amikről jó lenne többet megtudni, amin jó lenne elgondolkozni, stb, stb.. Mi nem szerethetjük a kabarét? Ki találta ezt ki, h a fiatalokat csak és kizárólag zenével lehet "megfogni"? Aki ilyet állít az sose volt fiatal...vagy rémbunkó. Vagy, van még egy megoldásom arra, hogy miért is így: egyrészt, ez kurvaolcsó, másrészt, nem kell hozzá ész... Amitől meg végképp a víz kiver: amikor meghallom a Varró Szabolcs nevű nemistudomkit, az őneki meglévő felejthetetlen hangjával, brrr... Nagy kár, h az elmúlt egy évben kialakított Petőfit marketinggel, ésszel, további tehetséggel nem erősítették meg. Ez, ha tetszik, ha nem: egy a magyar átlagnál igényesebb kereskedelmi rádió, az is a zsírolcsó fajtából." - geod 2007.07.04. 

Igaz, hogy a tervek között még szerepeltek a sport- és magazinműsorok. De ebből a sport csak a hírblokkokban jelenik meg, valamint egyetlen önálló műsorral vasárnap este: A hétvége sportja. (Napi műsorként a Kossuth-on megy a Sportvilág.) Élőben semmi.

(Nemrégiben Szávay Ágnes teniszezőnőnk bejutott a US Open negyeddöntőjébe. Már az előző napokban a MR kiküldött helyszíni tudósítója folyamatosan telejelentkezte az összes közszolgálati és magántelevíziók sportműsorait. A Magyar Televízió műsorváltoztatást határozott el, és élőben közvetítette a Kuznyecova elleni sorsdöntő mérkőzést. A MR egyik adója sem követte élőben az eseményt. Akkor minek küldtek ki sportriportert? Az eredményeket itthon is le lehet szedni az internetről.)

A magazinműsorokról pedig lehet egyes számban beszélni. Hétköznap esténként 7-től 8-ig elhangzik egy Kultúrfitnesz (!) című műsor, mely valójában ugyancsak folyamatos zeneszolgáltatás, négy helyen 4-5 percre megszakítva - kicsit erőltetetten szellemeskedő (ám legyen: "könnyed hangvételű") fölvezetés után - valami valóban kultúrával kapcsolatos információval. Sőt, ebben még kvázi-riportok is vannak, amennyiben valakit telefonon megkérdeznek, és aztán a mondataiból összevágnak egy szép, egybefüggő gondolatot. Kérdés és válasz, azaz beszélgetés nincs. Ez az egész napra szóló magazin összesen! De el kell ismerni, ebben valóban van munka. Négy ember dolgozik rajta nap mint nap. Jól, profin, szakszerűen. Ez az egy óra a jelenlegi Petőfi legtartalmasabb órája.

Még egy műsornak nevezhető része van a Petőfi jelenlegi adásának. Ráadásul zenei! Hétköznaponként éjfél után különböző dj-k mutatják be kollázsaikat. Ezek valóban egyedi termékek. Ezek ott helyükön vannak, és korábban valóban hiányoztak a palettáról. Gratulálok hozzá! (Csak a Himnusz végén előálló áhítatos csendbe elég gorombán tud olykor belevágni. Ennek az átmenete egyáltalán nincs kitalálva. Na, ez volna például egy rádiós szakmai feladat...)

De a beígért "sok értékes könnyűzene", ami az adásidő fennmaradó döntő hányadában teljesen esetlegesen ömlik, már nem nevezhető műsornak. Ez csak adás. Műsor akkor lenne, ha a zeneszámok valamiféle egyedi elrendezésben hangoznának el. Ha valamilyen kapcsolatban állnának egymással, ha valami köré lennének csoportosítva, válogatva. Vagy ha a puszta elhangzáson túl, információkkal lennének körítve. Szóval, ha a lejátszó elindításán kívül szellemi munka is lenne mögötte. (Nem véletlen, hogy a szerzői jog a szerkesztői munkát is védi, mint szellemi alkotást. De a selector működését nem tekinti annak.)

Érdemes megnézni a Rádió saját műsorújságját (Rtv részletes), ami úgye címe szerint is arra szolgál, hogy a hallgató részletesen tájékozódhasson, mit hallhat. A mai napra például ezt találom 24 órás műsorként:

5.00 Zenei válogatás
6.00, 7.00, 8.00, 9.00, 10.00, 11.00 Hírek. Időjárás 11.02 Sporthírek
6.30 Hírpercek
Benne: hírek, körzeti időjárás, közlekedés, sport
Déli harangszó
12.00, 13.00, 14.00, ,15.00, 16.00, 17.00, 18.00, 19.00, 20.00 Hírek. Időjárás. Közlekedés

13.02, 15.02, 17.02, 18.02, 19.02, 20.02 Sporthírek
24.00 Himnusz
0.02 Zenei válogatás
3.00 Éjféli mix
Haze (Varga Vince)
A helyes irány 5/4 (ism.)
4.00 Éjféli mix
Haze (Varga Vince)

Fekete beat (ism.)

 Milyen lehet, amikor nem részletes?

Ha valaki a honlapról próbálna ennél többet megtudni - hogy például mikor milyen zene szól, ki és milyen szempontok szerint válogatta, ki prezentálja -, az ne is kísérletezzen. Ugyanezt lelné csak. Hát ennyire lenézni a hallgatót azért nem kellene! Hadd döntse már el, hogy mikor érdemes odakapcsolnia! Vagy olyan "igényes fiatalokat" célzunk meg, akiknek mindegy? Vagy a tájékoztatás nem működik? Nem hinném, hiszen jobbról-balról a Kossuth és a Bartók Rádió bőségesen informál a saját programjáról. (Még a hangjátékok felvételtári nyilvántartási számát is közlik olykor. Nem jövök rá, mi célból.) Valószínűbb, hogy a Petőfin tényleg csak ennyi van műsor gyanánt kitalálva. A többit elvégzi a selector.


Hallgassunk hát zenét!

Mindentől függetlenül persze mondhatjuk a zeneszámokra, hogy értékesek. De kinek mi az értékes? Ezt ki döntheti el felelősséggel? Nyilván az ezzel megbízott szakember(ek), a zenei szerkesztő(k).

Nézzük csak a megújult honlapot. Az mr2 PETŐFI gitárpengetőjére kattintva meg is jelenik egy Bemutatkozunk c. ablak. Ott az adófőszerkesztőn kívül meg van nevezve összesen 9 munkatárs. Hírszerkesztő, műsorvezető, produkciós munkatárs van. Zenei egy sincs köztük. Pedig a MR Szervezeti és Működési Szabályzata szerint a Petőfin egy egész Zenei Szerkesztőségnek kellene lennie - gondolom, szerkesztőségvezetővel megfejelve. Kilétük titok marad. Következtetnünk kell tehát, hogy egyikük zenei szocializációja valamikor a '90-es években ment végbe. Vonzalma a kor alternatívba hajló irányzatai iránt leplezetlen (Quimby, Kispál és a borz, Ganxsta Zolee, Heaven Street Seven, Emil Rulez és ilyesmi.) A mai hasonlók közül még a sikeresebbek (pl. Magna Cum Laude) sem érintik meg. Az mindenképp megfigyelhető, hogy a magyar számok válogatása az érdekes, szellemes szövegek alapján történik. A zenei megoldások minősége már nem igazán szempont. Rajta kívül van valaki, aki kifejezetten a régi slágerek mai feldolgozásaira utazik. Függetlenül azok minőségétől. (És sajnos elterjesztette a műsorvezetők közt, hogy ezeket remixeknek hívják, holott ezek nem az eredeti felvételek újrakeverései, hanem teljesen új felvételek!). Az is megállapítható, hogy valaki a zenei szerkesztők közül elkötelezettje a reggae stílusnak. Abból akármilyen régit és simlist hajlandó betáplálni a winchesterbe.

Az elnöki pályázat a zenei kínálatot "kiemelten figyelve magyar szerzőkre és előadókra" ígéri kialakítani. A honlap bemutatkozó oldala szerint a Petőfi "külön hangsúlyt fektet a fiatal hazai tehetségekre". A kettő nem teljesen ugyanaz, de akárhogy nézem, a magyar számok aránya - többszöri és a legváratlanabb időpontokban történt, összesen 42 órányi saját mérésem szerint - mindenestül 15%. Általában óránként kettő darab.

A java, az külföldi. Azok válogatási szempontjait azonban nem sikerült kikövetkeztetnem. Teljes a stíluskáosz. Egy slágeres brit-pop után azonnal jöhet egy amerikai rap, majd Tom Jones (Óh, régvolt kamaszkorom bálványa!) egy soul-os dallal. Az biztos, hogy nem azt az alternatívba hajló popzenei világot tükrözi, ami a magyar kínálatra jellemző. Annál sokkal megengedőbb a kommersz irányába. De a honlapon olvasható, megfogalmazott célhoz valóban közel jár azzal, hogy a más rádiók zenei repertoárján lévő számokat igyekszik kerülni. Hivalkodik is ezzel percenként. Nyilvánvalóan erre felkért és betanított hangokkal óránként többször sulykolják ezt, mint legfontosabb jellemzőt. Túlbuzgóságuk néha már megmosolyogtat. Például amikor George Benson és Al Jarreau - számos rádióállomáson hallható - slágerszámba menő kettősét is úgy konferálja fel a műsorvezető, hogy: "Olyan zene következik, amit más rádióban nem hallhat." Mint egy papagáj, ami ezt a mondatot tanulta meg. Akár passzol ide, akár nem.

És az új Petőfi tüntetőleg igyekszik kerülni az ún. "main stream" irányzatokat. Ezzel persze épp a legnépszerűbb dalokat és előadókat iktatja ki, és saját hallgatótáborát szűkíti. Tehát még a célzott korosztályt is felezi!

És az új Petőfi tüntetőleg igyekszik kerülni a rock-zenét. Ez egyébként (véletlenül?) a kereskedelmi rádiókra általában jellemző, mivel a hard-rock, pláne a metál, kifejezetten a csóró vidéki és külvárosi gyerekek, a periférián lévők kedvelt "dühöngő" stílusa. Nincs vásárlóerejük, nem célközönség.

A zenefelelősökről ugyan semmit, de a zenei kínálatról azért szerezhetünk némi információt a honlapról. Van ott egy Top 30-as lista. Mintha sikerlista lenne. De sehol nincs feltüntetve, hogy miként alakult ki ez a sorrend. Milyen szabály szerint és hol lehetett szavazni? Alighanem sehol. Ilyesmire még utalás sincs. (Mindenfajta hivatkozási alap és forrás megjelölése nélkül publikálni egy sikerlistának látszó tárgyat, etikátlan manipuláció.) Ne tévesszen hát meg senkit. Ez a szerkesztők saját összeállítása. De arra jó, hogy megtekintsük, mely számok fognak napjában többször elhangzani.

Ne tévesszen meg senkit az Előadók A-tól Z-ig ablak sem. Az valójában egy kezdetleges zenei lexikon, melyben nem feltétlen azok a nevek szerepelnek, melyek a műsorban is. Csak úgy esetlegesen, ömlesztve nevek, melyek valakinek eszébe jutottak. (Vagy valahonnan elkezdett ollózgatni, és véletlenül rosszat is kicopyzott?) Hogy kerül ugyanis a 40 éve elhunyt jazz-szaxofonos, John Coltrane ebbe az összeállításba? Vagy Sergio Mendes & The Brasil 66? Hát Alexander Balanescu román hegedűs? Mikor mennek az ő felvételeik a Petőfin? Az pedig elég furcsa, hogy az idegen nevek keresztnév szerint vannak elrendezve az abc-ben. Tehát John Coltrane, vagy Johnny Cash a J-nél, Tom Jones pedig természetesen a T-nél található. (Balanescut tehát az A-nál keressék!) Nem túl intelligens megoldás.

Érdemes még egy részletet kiemelni Such György pályázatából. A Petőfire vonatkozó 39. pont második mondatában szerepel, hogy: "Azoknak szól majd (...), akiket irritál és taszít a kereskedelmi rádiók igénytelensége, színvonaltalansága és műveletlensége."

Ehhez képest ugyanaz a bulvárosodás kezdi uralni a Petőfi Rádiót, mint ami a kereskedelmi rádiókat jellemzi. Amikor a műsorvezető - két zeneszám között átvezetésképpen, kis kulturális színesként - Sting hamburgi koncertje kapcsán azt tartja fontosnak közölni, hogy a koncert utáni éjszakát a művész egy hamburgi bordélyházban töltötte, de szerencsére a felesége nem kerekített nagy feneket az ügynek, akkor nem vagyok biztos benne, hogy nem egy kereskedelmi "bulvár-rádiót" hallgatok. Főleg, ha Sting csak eddig, csak a botrány miatt érdekes a Petőfinek. Zenéjét nem játssza. De az sem sokkal "igényesebb, színvonalasabb és műveltebb", ha a Quimby együttes tagjának (az esti Kultúrfitnesz vendégének) napjában többször is elhangzó bemutatásából annyit tudok meg, hogy 44-es lába van és szereti a fasírtot. Hogy milyen hangszeren játszik, az nem derül ki.

Such György pályázata sok szép gondolatot tartalmaz. Lehet belőlük idézgetni és csettinteni, hogy igen! Ezt szeretnénk! Már az első pont olyan, hogy ha én kurátor lennék, nem is olvasnám tovább. Minek? Ez a mi emberünk!

 

1. A Magyar Rádiónak, mint a magyar nemzeti hangzáskultúra és a köznyilvánosság alapintézményének, ismét az ország egyik legnagyobb hatású és tekintélyű kultúra-előállító és -közvetítő intézményévé kell válnia!

23. (...) Célom, hogy a közrádióban vibráló rádiós műhelymunka és emberi légkör uralkodjon, meghonosodjon a citoyen kérdezési- és vitakultúra, és az intézménynek egész magyar kulturális életre termékenyen ható szellemi aurája legyen.

30. A Magyar Rádió serkentse a kreativitást és a kulturális kiválóságot: gazdagítsa kulturális életünket kiváló, egyedi és eredeti műsoraival! (...)

Ugye, öröm olvasni? De ha az MR2 Petőfi rádiót hallgatom, nem látom sajnos még az igyekezetét sem ezek megvalósításának.

A "nagyon zene" szlogen csak "nagyon sok zene" értelmezésben áll helyt. Szól ugyan egyfolytában, de tartalmát, sokszínűségét, változatos gazdagságát és tálalását tekintve ez "alig zene". Ez egy háttérrádió. Amit írásom elején állítottam, hogy a rádió zenei életünk legfontosabb intézménye, már nem igaz. Az sem, hogy a legdemokratikusabb, amennyiben életkortól, lakóhelytől, anyagi és társadalmi helyzettől függetlenül mindenki számára könnyen elérhető és használható eszköz zenei élmény szerzésére. Már nem mindenki számára. Jól van ez így?

 

Társaság a Közszolgálati Rádióért