Társaság a Közszolgálati Rádióért

Az alábbiakban két hozzászólást közlünk. Mindkettőt Faragó Judit írta; mindkettő még a Magyar Rádió kórusának "megcsapolása" előtt készült. 

 

Az egyik hozzászólás a Heti Világgazdaságban megjelent Such Györggyel készített interjúra reagál. Ez az interjú a http://hvg.hu/hvgfriss/2007.34/200734HVGFriss125.aspx?s=hk helyen olvasható, de csak regisztrált felhasználók tekinthetik meg. A regisztráció ingyenes.

 

 

 

Tisztelt Szerkesztőség!

 

 

 Nem hagyhatom reflektálatlanul a Such Györggyel, a Magyar Rádió elnökével készített interjújukat.

 
A rend kedvéért mindjárt közlöm, hogy magam is az elbocsátottak közé tartozom; mint előrehozott nyugdíjasnak, az első hullámban, április 26-án mondtak fel, indoklás nélkül.
 

 Az elnök úr súlyos jelzőket használ a kirúgottakra, és elfogadhatatlanul minősíti őket. Ez tűrhetetlen, és a leghatározottabban visszautasítom a magam és több száz kollégám nevében.


A Magyar Rádió immár 13 hónapja hivatalban lévő elnöke arra kapott felhatalmazást, hogy valósítsa meg a pályázatában foglaltakat, de főleg és leginkább arra, hogy egy nagyon olcsó és nagyon kicsi közrádiót hozzon létre. Az előbbi eddig nem sikerült neki, az utóbbi - pályázaton kívül - a kuratórium elnökségének nyomására és egyetértő támogatásával történik, illetve zajlik.


A 30 százalékos költségcsökkentés 30 százalékos létszámleépítéssel párosul. Pontos adatok, számok és névsorok nem ismertek, minthogy ezeket a rádió vezetése nem kívánja nyilvánosságra hozni, csak időnként némely - és nem is pontos - részadatot. Az eddig kétszer meghirdetett, ún. önkéntes távozási program során 150, más adatok szerint 154 vagy 170 ember távozott az intézményből. Az önkéntességről annyit, hogy plusz háromhavi felmondás fejében meg lehetett szabadulni a félelem és a bizonytalanság alig elviselhető légkörétől, amelyben csaknem egy éve tartja dolgozóit a rádió. Ezután következtek a nyugdíjazások, illetve az előrehozott  nyugdíjasok eltávolítása, majd a csoportos létszámleépítés, amely 2-300 embert érint. A rendelkezésemre álló információk szerint minden esetben indoklás nélkül mondtak fel a kollégáknak. Az indoklásra a törvény lehetőséget ad; miért nem élt vele az elnök úr? Most, utólag miért becsmérli azokat, akik több évtizedet töltöttek el az intézményben?
 

Az elnök úrnak se joga, se módja nincs megítélni beosztottjait. Nem ismer senkit, személyes kontaktust szinte alig alakított ki. A menedzsmentet azonnal lecserélte, tehát önmagát fosztotta meg az információtól, amelyre egyébként tudatosan nem is tartott igényt, hiszen saját bevallása szerint hátrányosan befolyásolta volna a munkájában. Szakmai ítéletét szakmai tevékenysége alapján vonom kétségbe. Az elnök úr ugyan eddig is a sajtóban dolgozott - meglepően sok helyen -, de főleg nem újságíróként, közrádiós gyakorlata pedig egyáltalán nincs. Ez egyébként hallatszik is. De az elnök urat nem újságírónak, közrádiósnak hívták ide - mint most kiderül -, hanem szanálónak, csődbiztosnak, ingatlanügynöknek. Ebben a minőségében pedig ugyan ne mondja már meg, hogy ki a jó rádiós és ki nem. Elküldött tehetséges, jó és gyenge embereket (újságírókat, zenei munkatársakat, hangmestereket, archívumi dolgozókat, programozókat, telefonközpont-kezelőket, stb.), és   megtartott nagyon tehetségtelen, közepes vagy jó újságírókat. A szempontok követhetetlenek és kivehetetlenek.
 

Törekedett a jogi biztonságra és fedezékre meg a problémamentességre. A nyugdíjasok és előrehozott nyugdíjasok eltávolítását nem kell indokolni, és végkielégítésre sincs szükség. Itt tehát semmiféle szakmai szempont nem játszott szerepet, még olyan sem, amilyennek kellett volna (nem mindenkit küldött el, akit elküldhetett volna, és nem feltétlenül azokat küldte el, akiket szakmailag indokolt volt).
 

A többiek elküldése megért két milliárd forintnyi további eladósodást a rádiónak. A többnyire igen alacsony fizetések megtakarításából talán a hiteltörlesztésre futja majd.
 

A leépítés további szempontjai voltak:

- a menedzsment cseréje - ez drága mulatság volt, mert jöttek újak, talán még többen is, viszont feltétlenül többért, azaz magasabb fizetésért.

- a krónika- és hírműsorok személyi állományának cseréje és frissítése, de itt is lásd mint fent. Lehet, hogy többen, és szinte biztos, hogy drágábban jöttek; sokan nagyon képzetlen, gyakran mikrofonképtelen kezdők vagy rádiós mértékben elképesztően túlfizetett "sztárok". (Manapság a rádiózásban nincsenek sztárok, ezért az idézőjel.)

- további csapás volt a Petőfi Rádió megszüntetése, kereskedelmi jellegű zenei adóvá alakítása. Közszolgálatilag igencsak megkérdőjelezhető, alkalmazottainak elküldése azonban ilyenformán persze nem. Illetve: kérdés, hogy a "nagyon zenéhez" valóban szükség van-e annyi emberre, mint ahányan jelenleg a Petőfin vannak.

- Az eddigi utolsó nagyobb falat a külföldi adások maradékának a megszüntetése volt.

 
Egyebekben az elnök úr igencsak szeretett volna megszabadulni a Bartók Rádiótól - nem sikerült, mert kevés, de erős érdekérvényesítő képességű hallgatója megmentette. Örömest megvált volna a művészeti együttesektől. A védtelen Stúdió 11 repült, a zenei produkciós műhely nemkülönben. A kórus és a zenekar megszüntetése egyelőre kivihetetlen, de létszámának csökkentése még mindig alku tárgya - itt persze vannak olyan ésszerű határok, amelyek megismerése a rádió vezetése számára nehezen feldolgozható zeneszakmai probléma.
 

A nyilvánosság ezen kívül értesülhetett néhány botrányos és megmagyarázhatatlan, adhoc személyi döntésről, ami csak azt bizonyítja, hogy az elnöknek és csapatának annyi koncepciója van, hogy ezek rendre kioltják egymást, és teljesen érthetetlen döntésekhez vezetnek.
 

Nem segít a helyzeten, ha Such elnök súlyosan sértegeti a volt rádiósokat. Egyszerűen kimeríti a rágalom fogalmát, hogy a belépőket azért kellett elvenni, mert visszaéltek vele. Az elnök úrénál jóval nagyobb praxisomban ilyenről egyáltalán nem tudok. Mint ahogy arra sem volt precedens, hogy az elnök és egyik helyettese magához vonja a beléptetési jogot; hogy a felmondási idejüket töltő embereket kitiltsák a házból. A rendészeknél lista van a félelmetes személyekről, jómagam is közéjük tartozom - persze indoklás nélkül. Semmivel sem indokolható, hogy a kirúgottaknak létrehozott irodahelyiséget szinte légmentesen elszigetelik a ház többi részétől, a hiányos infrastruktúrát használó kollégáknak jelenléti ívet kell aláírniuk, és az aktív rádiósok ide a lábukat sem tehetik be. Mi ez, és miért ez a félelem, ez a hisztéria?
 

Nem mondom, félelmetes egy sereg ez a rakás ötvenes, piacképtelen, úgyszólván egyedi közrádiós szaktudással rendelkező ember, akit épp most raktak az utcára. De nincs az a félelem és rossz lelkiismeret, ami elfogadhatóvá és eltűrhetővé teszi a gorombaságot és az otrombaságot.
 

Inkább jó rádiót kéne csinálni. Ilyen körülmények között, a megfélemlített maradékkal, koncepció és szaktudás nélkül persze nem megy.

 

Faragó Judit vezető szerkesztő, aki 36 évet töltött a Magyar Rádióban.

 


 

A másik írás a Magyar Narancs helyzetelemzésére reagál, amely regisztráció nélkül is olvasható itt

 

Tisztelt Szerkesztőség!

 

Nagyon sajnálom, hogy kedvelt lapom munkatársait a szakma alapszabályairól kell kioktatnom.
 

A Magyar Rádióról készült írásukban nagyvonalúan mellőzték a "hallgattassék meg a másik fél is" szabályát.


Amilyen örvendetes, hogy figyelmet szentelnek a súlyos helyzetben lévő intézménynek - az utóbbi időben meglepő intenzitással -, olyan kiábrándító, hogy a Rádió elnökével készült interjú után most ismét csak az ő információit és véleményét használták cikkükben.

 

Nem elfogadható magyarázat, hogy a munkatársak nem voltak hajlandók nyilatkozni. Naná, hogy nem, hiszen az egzisztenciájukkal játszanak, és tapasztalhatták, miként mennek az elbocsátások.

 

Nincs hírem róla, hogy a szakszervezetek képviselőit megkeresték-e, ámbár az ő elzárkózásukon se lennék meglepve. A cikk írója utalt rá, hogy a házban nagy feszültség jeleit tapasztalja.

 

Nem világos számomra, hogy miért nem kereste meg a kirúgottakat. A "sértőt" meg lehet kérdezni, a "sértettet" nem? Legfeljebb itt is kapott volna néhány kosarat, hiszen legtöbben még a felmondási időnket töltjük, tehát "büntethetők" vagyunk. De talán mégis szólt volna valaki, talán lettek volna érvei és ellenérvei, szempontjai, mások, egyebek, mint az elnök úrnak. Talán nemcsak a sérelem szólna belőlünk - noha megsértettek bennünket -, hanem a szakértelem is. Végső soron a szerző találhatott volna valakit, aki önként távozott a házból és van véleménye. Ahogy ezt az Élet és Irodalom szerkesztői is megtették, teret adva Báron Györgynek. Talán megkímélhetjük egymást attól, hogy a tényfeltáró újságírás egyéb módszereit fejtegessem, mint például név nélküli források felhasználását, jóval bőségesebben, mint az megtörtént; már csak azért is, hogy kerüljük az elfogultság látszatát, esetleg magát az elfogultságot. A tények arra valók, hogy szembesüljünk velük.

 

Üdvözlettel Faragó Judit, a Magyar Rádió volt vezető szerkesztője, történetesen a "Társaság a Közszolgálati Rádióért" tagja, akit nem csoportos létszámleépítés keretében, hanem előrehozott nyugdíjasként, indoklás nélküli felmondással küldtek el.

Társaság a Közszolgálati Rádióért